2013. június 21., péntek

2. ~ 8.

 Nem semmi volt megírni ezt a rész, remélem sok komment jön rá :)) Amint látjátok, megérkezett egy chat is az oldalra, ahova szintén írhattok megjegyzéseket bátran! :)) Előre is köszönök mindent. Óh, apropó, itt az új szereplő belepottyan a történetbe egy elég érdekes módon :D Jó olvasást!

Egy ingyenes pizzás kupon, ha kettőt rendelsz, a harmadikat ajándékba kapod.., na ezt el kell tennem!! Ha kérdezik..nem én voltam!
A kutatásom végeredménye a nagy semmi volt, nem találtam semmit, ami nyomhoz vezetne, viszont nem maradok éhen este.
Elindultam kifelé, hogy útnak induljak a közeli erdő felé, ahol Niallék a vadászokkal találkoztak. Közben integettem be Gregnek, aki mosolyogva intett vissza, aztán idegesen cammogtam a kocsimig. Beszálltam, bedugtam a kulcsot, beindítottam, rükvercbe tettem és kitolattam onnan. Nagyot tapostam a gázra, s az autó hatalmas lendülettel indult neki az útnak.
Végig fák suhantak el mellettem, autók süvítettek el a másik sávban. Lehúztam az ablakot, hogy egy kis hűvösebb levegő jusson be az autóba.
Vajon rejtegetnek valamit előlem, vagy szimplán ők sem tudnak erről semmit. Ha most nem jutok semmi információhoz, akkor nem tudok mást tenni, csak várok a következő megjelenésükre, és akkor pontot teszek az ügy végére.
Eszméletlen gyorsan száguldottam el odáig, többen rám dudáltak, hogy mit csinálok, vagy, hogy egy eszelős szuka vagyok, de nem tudták, hogy mi cél érdekéből teszem.
Az út szélénél hagytam az autót és nekieredtem nyomokat gyűjteni. Elég nagy volt a hely, így nem tudtam hol is kéne keresnem. Nem tehettem mást, felhívtam Harryt, hogy jöjjön ki és mutassa meg merre történt mindez, ő persze pár perc alatt itt is termett. Na ilyenkor irigylem a vámpírgyorsaságot..
-Mit szeretne a hölgyemény? - villantotta meg kétszáz wattos mosolyát.
Ujjaival hajába túrt és kósza göndör tincset még jobban összeborzolta.
-Hol történt? - kérdeztem.
 A mosoly az arcán egyre nagyobb lett.
-Erre tessék!
Adta a karját, hogy karoljak bele és így elkísérhessen odáig, ezek szerint nem messze voltunk attól.
Eleget tettem kérésének és belekaroltam, mire kacsintott egyet és beljebb vitt az erdőbe.
-Milyen napod volt? -hessegette el a csendet.
-Jajj, mintha tényleg érdekelne téged... - sóhajtottam.
Kérdő tekintettel rám nézett.
-Jól van, tűrhető napom volt..különben is, még nincs is vége! - feleltem.
A talpunk alatt recsegtek a vékony faágak, mellettünk a törzsek repedezetten álltak, egy-két darab kidőlten hevert az avarban. a levelek élénkzölden csillogtak a fák ágain, s amit tapostunk az rég megsárgult és barnás zöldes színbe ment át.. A természet különféle csodáit tárta elénk, a különböző formájú levelek és ágak társaságában, na meg az állatvilág egyedi fajait, amik a napsugár által megvilágított helyeken pihentették magukat.
-Este... - kezdett bele Harry remegő hangon - ...Zaynnel voltál?
A göndör hajú fiú megállt egy pillanatra, amitől kétségbeestem, mert féltem, hogy milyen reakciót váltana ki belőle válaszom. No hát nem kellett volna épp őt hívnom, de a többiek vagy nem akartak jönni, vagy elfoglaltságuk akadt, persze hogy én fogom ki a jó dolgokat. Igen Lisa, ez nem a te napod!
-Itt vagyunk máris? - ejtettem a témát.
-Ne kerüld a válaszadást! Felelj! - szorította ökölbe kezeit.
-Nyugalom te Szamárcsődör, nem azért vagyunk itt, hogy az éjszakai dolgokat tárgyalgassuk ki..
Nekidőltem az egyik fa törzsének, rossz ötlet volt, mivel Harry azonnal ott termett és nekinyomott annak. Arca pár miliméterre volt az enyémtől, a szívem zakatolt ahogy éreztem lélegzetét.
-Harry, mit csin... - kezdtem bele, de egy tettel meggátolta ezt.
Kezével hatalmasat vert a fába, mire az kettétört és a fölső fele a földön landolt. Még jó, hogy a fejem fölött, hiszen egy mozdulattal engem is kettétörhetett volna.
-Zayn mivel jobb, mint én? - suttogta a kérdést szinte alig hallhatóan.
-Hmm? Mi van? - nem értettem a kérdését.
-MONDOM ZAYN MIVEL JOBB, MINT ÉN????? - ordította az arcomba.
Megszeppenve álltam ott, földbe gyökereztek lábaim, nem tudtam abban a szent pillanatban megmukkanni.
-Nem nézz így rám, tudom, hogy tudom, hogy tudod mit értek ez alatt - morogta.
-Harry, ha most azonnal nem mész tőlem egy méter távolságra, akkor isten bizony meghalsz - helyeztem kezeimet a fiú mellkasára és tolni kezdtem magamtól.
-Én nem hinném - villantotta meg perverz mosolyát.
Ajkai erőszakosan és durván nyomultak az enyémre, amitől elöntött a mámor, s szintén erőszakosan tolta a számba a nyelvét, amivel taszított magától. nem, nem bírtam ellenkezni, így karjait engedtem magam köré fonódni és élvezni a pillanat adta élvezetet. Kezei ide-oda kalandoztak rajtam, mindig megtalálták a fenekemet, én meg szépen feljebb toltam a kezeit, hogy azt szépen felejtse el.
 Talán egy másodperc lehetett még egy újabb levegőt vettünk és folytattuk a csókcsatát. Nem mondom, Zayn sem volt semmi, de Harry annyira tele volt a vággyal, hogy ez mind most ment végbe rajta. Ujjai a felsőm aljába merészkedtek és végül a vékony szatén anyag alá, s a hasamat kezdte el simogatni és még jobban magához húzott.
Mi más, mint egy drámai történés zavarta meg eme tisztátalan cselekedetet. Arra lettem figyelmes kifinomult vadász képességeimmel és megérzéseimmel, hogy valaki szépen nyugodtan sétál felénk.
A heves hősszerelmest idegesen toltam el magamtól, hogy vegye már észre, van itt valaki.
A fiú nem valami gyorsan vette ezt az információt, de amint ő is észrevehette, azon nyomban lefagyott. Ami még fel sem tűnt, hogy vajon Harrynek eddig is kint voltak a fogai, vagy csak most lettek ilyenek.
Hirtelen eltökéltségből támadt Harry az illetőre.
Én kikerekedett szemekkel néztem végig ahogy a lány a földre teperi egy mozdulattal Harryt, majd vigyorogva arrébb áll.
Szamárcsődörnek sikerült eltörni a karját, ami jól láthatóan ki volt fordítva és kiállt belőle a....hát a csont, nem épp valami gusztusos látvány volt mit ne mondjak, ezért hátat fordítottam neki.
-Lisa, esetleg...esetleg segítenél? - nyöszörögte Harry.
-Megőrültél? - vetettem oda.
A lány kezdett hozzám közeledni, nem féltem tőle, akármit is csinált Harryvel, de éreztem, hogy inkább érdeklődik felém, mintsem haraggal jönne.
-Te volnál Lisa..a főgrufti lánya? - kérdezte meglepetten.
-Igen.
-Nem gondoltam volna, hogy az az oly sokat említett példaképnek számító Lisa egy vámpírral csókolózik - jegyezte meg szarkasztikusan.
-Mondja ezt a nagyszájú... - tettem csípőre a kezem.
Álltam a sarat, mindig is egy csökönyös szamár voltan, aki sosem engedi a másikat győzni, főleg nem egy vitában.
-Köszönöm a megnevezést, nem is számíthattam másra az egyik vadászfőhadiszállás vezetőjének a lányától, te is olyan öntelt kis... - rázta meg szőke tincseit.
-Hé! Én még mindig...! - nyöszörgött Harry a földön.
-Alig ismersz, de máris ezt állapítod meg rólam?! Hát mondhatom milyen vadász vagy te. Talán vissza kéne menned a többi tanonc mellé - vágtam vissza a lánynak.
-Miért, ha többet is tudnék rólad, akkor is ugyanezt mondanám. és mi van, ha kiderül, hogy vámpírral smároltál egy erdő közepén? csak nem mondhatod azt, hogy nem tudtad volna elkerülni ezt! Hiszen te olya nagy vagy mindenki szemében, nemde?
-De a karom... - szólalt fel újból a göndörke.
-FOGD BE!! - vágtuk rá egyszerre.
-Ha ennyire magas szintű volnék, akkor miért pont neked hinnének? - jelentek meg ráncok a homlokomon.
A lány elmosolyodott és a kezét nyújtotta felém. Meglepődtem, hisz az előbb még vitáztunk és most meg tiszta kedvesen kezet akar velem rázni. Nincs ebbe valami csel?
-Patty vagyok! - mosolygott.
-Öhm...Lisa! - fogtam vele kezet.
-Kiderült, hogy mégsem vagy olyan buta, mint gondoltam - állt előttem karba font kézzel - És nyugi, nem mondom el a hogy kivel sétálgattál egy erdőben!
Remek, nem árul be. Tyűha, mintha amúgy félnék miatta...
-De te mit kerestél itt? - akartam több információ után jutni.
-Inkább menj a barátodhoz, ő több segítségre szorul, inkább vele foglalkozz!
Basszus, tényleg, Harry! Idegesen a fejem ő irányába kaptam és oda rohantam hozzá, a földön feküdt, akadozva vette a levegőt. Fájdalmasan nézett fel rám, láttam hogy nem bírja annyira a fájdalmat, mint valami nyafogós kislány. Na jó, nem élvezetes, amikor eltörik a karod, de vámpírként már szembesülhetett volna ilyennel.
Megrántottam a kezét, mire a csont egy mozdulattal visszaugrott és így már be tudott forrni. Leszedtem a vasfüvet a csuklójáról, ami láncként volt rátekerve. Ügyes ötlet és hasznos is.
-Na végre hogy segítettél! - förmedt rám.
-Fúú basszus, milyen az, hogy egy fiatal vadász simán a földre terít. Na meg ennyi vasfűt simán elbír egy vámpír!
Lihegve feküdt el a földön, én finoman simogattam az arcát és kisöpörtem onnan pár rakoncátlan tincset,a mi a homlokához tapadt. Izzadt szegénykém, elfáradt és sok vért vesztett. amikor kiszolgáltatott volt, akkor sokkal aranyosabbnak és szelídebbnek tűnt, pedig valójában egy igazi vad csődör. 
Szemhéjai lecsukva voltak, élvezte ahogy finoman simogatom. Igen, Harry is bejött nekem, de inkább a kedvesebbik éne, nem a megzabolázatlan perverzebbik. Nem tudom hogy volt vele az előző Lisa, de én a nyugodtabbik felét tudnám elképzelni magam mellé.
Egy valami eszembe jutott Pattyval kapcsolatban, hogy vajon köze van ahhoz a vámpírvadászathoz, vagy tud e valamit róla, de mire felnéztem, már senki mást nem láttam a környéken.

8 megjegyzés:

  1. *o* imádtam a réészt! eltaláltad, hogy hogyan kerülhet bele a csaj a képbe (mármint, az új szereplő) :D pussz*

    VálaszTörlés
  2. Drága Kata!
    Még mindig tudsz meglepetésekkel szolgálni. Imádtam ezt a részt is.. :)) Valóban jól kitaláltad, hogy miként tudnád bevonni a történetbe az új szereplőt. Úgy érzem lesznek még váratlan fordulatok Vele kapcsolatban. Nagyon örülök, hogy (fogjuk rá) "megtört a jég" Harry és Lisa között. :) Csak így tovább és gyorsan a kövit!
    xoxo, ~fruu.

    VálaszTörlés
  3. eszméletlenül jó lett ez a rész!!!!! nagyon jól bevezetted az új szereplőt!! :D kíváncsi vagyok mi fog még történni. :D gyorsan kövit!! :D

    VálaszTörlés
  4. És én még azt hittem, hogy valami aktát talál, nem pedig kuponokatxDD
    Na végre!! Harry került a képbe!! :3 ♥
    Elárulom, hogy örömömben elkezdtem sikongatni és még most is azt csinálom.xDD
    Ügyesen belevontad az új szereplőt! Gratulálok hozzá. :D
    Szegény Harry!:( :'( De legalább Lisa segített neki.:DD
    És tetszik neki Harry.*_____*
    Gyorsan hozz kövit!! Kíváncsi vagyok mi lesz!! :DDD ♥

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagyon tetszik, hogy az új karaktert ilyen ügyesen építetted bele a törrénetbe!! Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy milyen lesz a szerelmi szálak folytása+az új szereplő tulajdonságára :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem nagyon tetszik, hogy az új karaktert ilyen ügyesen építetted bele a törrénetbe!! Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy milyen lesz a szerelmi szálak folytása+az új szereplő tulajdonságára :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik! Jól bele "építetted" a csajt a történetbe :D Nem tudom miért,de én mindig abba reménykedem hogy össze jönnek Harryvel,de a végén soha sem ez lesz! >_< Siess a kövivel nagyon várom :)♥♥

    VálaszTörlés
  8. *o* nagyon jó lett. siess a kövivel.:)<3
    én azt akarom hogy Harryvel jöjjön majd össze:o remélem így lesz:D

    VálaszTörlés