2. ~ 12.

Jeee, újabb rész^^ Holnap nem biztos, hogy lesz, mivel megyek beiratkozni az új suliba, aztán meg megyünk ruhát, cipőt, meg ilyesmiket vásárolni, későn érünk haza, így nem hinném, hogy neki állok a 13.-nak :)) Remélem ezzel felkeltettem mindenki érdeklődését és kíváncsi vagyok nektek hogy jött le a történet és milyennek találjátok. Az elején a tegnap esti töprengésem van...Na de jó olvasást! :DD

*Lisa szemszöge*

Nem bírnám megmondani, hogy ki mire hogyan reagálna. Hiszen annyira különbözünk. Eddig sokszor próbáltam elgondolkodni azon, hogy egy feltett kérdésre az illető hogyan tudna válaszolni, nos több tippem is volt, de ahogy én gondoltam, az is egy vélemény, ahogy meg más gondolja, az egy másik. Tehát ahányféle ember, annyi válasz létezik csak egyetlen egy átlagos kérdésre. Különbözünk, de mégis ugyanolyanok vagyunk... 

Ezek jártak a fejemben amíg csukott szemmel feküdtem az ágyamban. Minden olyan volt, mint egy szokásos reggel. Kint még mindig sötét volt, gondolom a vihar még nem nyugodott le, ezt pár dörgő hang biztosította.

Szemeim lassan kinyitódtak és megpillanthattam a teljes szobámat önmagában. A különböző árnyalatok és sötét tónusok mindent rosszabb színben tüntettek fel, az árnyékok is sötét szörnyekként rajzolódtak ki a falamon, amitől a hideg futkosott a hátamon. Néha-néha a villám megvilágította a helységet.

 Talpamat a hideg parkettára helyeztem, majd szépen ráálltam és felkeltem az ágyból. Pizsama nadrágomat megigazítottam és kis léptekkel megindultam az alsó szintre. Megfogtam a korlátot és úgy bicegtem a nappaliig. 

A sötétítőfüggönyön át bevillant a villámnak a fénye amitől a félelmetes árnyékok most kicsit mozogtak is. Megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt, hátha így megkönnyebbültebb leszek.

Bementem a konyhába, akartam felkapcsolni a villanyt, de semmi nem történt...biztos a villám lecsapta a biztosítékot. Na mondhatom, szuper! Nem hogy megijesztett amúgy is a sötét, még benne ücsöröghetek is, remek!

Nagy sóhaj kíséretében nyitottam ki a hűtőt, ahol szintén sötét volt minden és igyekeztem megkeresni a tejet, ami nem ott volta, ahol amúgy a helye volt, biztos apu megint használta és csak visszatette oda ahova épp kedve tartotta.

-Fuúú - idegeskedtem.

Igen, vannak ilyen dilijeim, amit ha nem tartanak be mások, akkor nagyon pipa leszek rájuk..

Egy hangra lettem figyelmes, nem volt annyira közel, hogy az udvarba legyen, de annyira messze sem volt, hogy mondjuk ne a szomszédból jöjjön és ez a tűznek a ropogó hangja volt. Nem nagyon izgattam fel magam rajta, hiszen lehet, hogy a szomszéd éget valamit a kertjükbe.

Szokásosan megfogtam egy tálat, gabonapelyhet öntöttem bele, most nem müzlit és rá egy kis tejet, majd kivettem egy kanalat és ezzel együtt bevonultam a kanapéhoz és helyet foglaltam rajta.

Megfogtam a telefonomat, ránéztem, fura volt, hogy nincs térerő, de lehet, hogy a vihar miatt van. Bekapcsoltam rajta az egyik kedvenc számom és azt kezdtem el hallgatni.

Mikor végeztem az evéssel, visszavittem a tányért, elmosogattam és az üres gabonapelyhes dobozt a kukába tettem volna, ha nem lett volna tele, így ki kellett vinnem a nagy szemetesbe, ami a kapunk előtt helyezkedik el. Hát persze, hogy nekem kell ezt is megcsinálnom, mivel senki más nincs itthon aki megtehetné helyettem....

Kiszedtem a szemetet a zsákocskával, összefogtam és indultam vele ki. Nyitottam az ajtót..abban a pillanatban ugrott a szívem egy szaltót. 

Most már megértettem, hogy miért nincs térerő, áram és a ropogó hangokat is. 

*Harry szemszöge*

Lisa személyigazolványát tartogattam a kezembe, ezzel legalább egy nyomot szereztem, hogy járt itt. Viszont sokra ezzel nem jutottam, mivel a kártya csak nem tudja elmondani, hogy hol van Lisa.

Aztán a legegyszerűbb és korrektebb dologgal próbálkoztam, felhívtam telefonon, hátha csak én vagyok hülye és igazából ő csak keresgetett is, aztán idegességébe hazavitette magát egy taxival. Ez a tény azonban támasztja alá azt, hogy miért állna itt az autó. De hát a női logika...

Ééééés nem lett igazam, ki se csöngött, ezek szerint elrabolták, ez már biztos.

A düh forrongott bennem, hogy ki merte ezt tenni az én drága egyetlen Lisámmal. 

Egy dologban biztos voltam, aki tette,  a legrosszabb kínzást kapja tőlem, nem kímélem az életét!

gyors léptekkel mentem vissza a mi szobánkba, ahol mindenki még mindig a szenvedő Niallt vette körül. Egyszerűen nem hittem el, hogy ekkora szörnyűségek sújthatnak ránk, mikor azt hittük minden megoldódik, hogy Lisa kezd emlékezni, újra megszeret minket és ismét önfeledten szórakozunk. nem, a valóság nem ilyen, ott meg kell szenvedned azért, hogy egy kis jóhoz is juthass.

Mérgemben még egyet ütöttem a falba.

-Mi a baj Harry? És hol van Lisa? Nem azt mondtad, hogy ő utána mentél? - pislogott rám értetlenül Liam.

-Elrabolták, érted? Ez a bajom!! - rúgtam bele a legközelebbi tárgyba.

Egy morgás hagyta el a számat és megint rombolásba kezdtem.

Louis és Zayn úgy fogott le, hogy végre leültessenek egy székre, amit nem törtem még szét.

-Nyugalom, tudod, hogy ez nem megoldás! Mesélj el mindent, hogy mi hogy történt! - mondta teljes nyugalomban Liam.

 -Mi..mi történt...Lisával? - kérdezte Niall, miközben a nagy fájdalmak közben próbált felülni az ágyán.

Jól láthatóan ő is féltette a lányt és még a csöppnyi erejével is seggbe rúgta volna azt, aki bántani meri Lisát.

-Én csak elmentem megkeresni. Még az első emeleten jártam, mikor azt hallottam, hogy valaki teljes erőből a nevemet kiáltja, én először azt hittem meghibbantam, de mégis mentem és utána néztem, hátha meglátom ki szólított. Mire odaértem senki nem volt ott, benéztem mindegyik szobába, Lisa sehol. Aztán megpillantottam egy kártyát, amin Lisa neve volt... - majd felmutattam az említett tárgyat.

Zayn összeráncolt szemöldökkel hallgatta a történteket, majd ezt kérdezte:

-És éreztél valami különösebb szagot? 

-Nem is tudom..volt valami érdekes, valami égett szag, de arra felé semmi sem gyulladt meg!

Mindegyikük csak bólogatott. Egyszerűen ötletünk sem volt, hogy ki tehette. Ha vadászok, akkor tudnánk, bár az égett szag ez mellett a tény mellett áll.

-Egyenlőre maradjunk annál, hogy a vadászok követték el ezt. De még ítélkezni nem tudunk efelett, úgyhogy konkrétan nincs mibe kapaszkodnunk - taglalta Liam.

Niall nagy nehezen felállt és mellénk caplatott, ha nem támasztja meg magát azzal a bottal, akkor nagy valószínűséggel a földön köt ki, de még így is majdnem.

.Mentsük meg... Lisát! - nyögdécselte elhalt hangon.

A srácok hoztak még egy széket, amibe a fiú máris belerogyott, Zayn és Liam fogta, hogy nehogy lecsusszon a helyéről. 

Valóban szörnyű és halálos betegség ez a vámpíroknál, ami szenvedéssel jár, főleg mivel ez ellen a főzet ellen nincs ellenszer egészen napjainkig. És az is ismeretlen, hogy miből készül, mi csak úgy hívjuk, hogy ártó kotyvalék. 

 És ez folyamatosan pusztítja le a vámpír szervezetét, tehát hetei vannak vissza, ha nem napjai..

*Lisa szemszöge*

Égő láva bukott a vörös kő felszínére és patakokban folyt el egy másik lyukba. A talajzat repedezett volt és száraz, valószínűleg ezt a hőmérséklet erőssége tehette vele, mivel iszonyatos hőség volt odakint.

A tűz oldalt nagy csóvákba nyúlt felfelé és sisteregve és a mennyezethez. Villámok vágtak bele és újabb vörös kövek darabjai hullottak el.

Éreztem, ahogy a szívem egyre hevesebben ver, ijedtemben még a a szemeteszacskó is kiesett a kezemből, ami az izzó talajra esett.

Befutottam a házba és nagy erővel vágtam be azt. Hátamat nekidöntöttem és lecsúsztam a padlóra.

Hihetetlen volt amit láttam, nem bírtam felfogni a látványt. Hogy én mit keresek itt. Aztán eszembe jutott, hogy tegnap engem elraboltak. mentem keresni a srácokat, aztán behúztak az egyik szobába és elkábítottak...végül itt kötöttem ki.

Nagyot nyeltem, összeszorítottam a szemem, azt kívántam, hogy ez bárcsak ne lenne valós és én nem ez a földönkívüli szörnyű helyen lennék.

Most legalább megtapasztaltam milyen a pokol...