5.

Igyekszem minden nap hozni részt, és örülök, hogy észrevettétek :)) Ma meg volt a nyakkendős dolog, mindenkit megtanítottam hogy kell megkötni, nagyon jó volt :DD Nos, emeljük a tétet, 4-5 komment után új rész! Ne felejtsetek feliratkozni sem! :)

#imádlaktiteket :3

Louis idegesen kapirgálta az asztal sarkát, lábait kinyújtotta az asztal alatt és érintette az enyémet. Nehezebben vettem a levegőt, hogy ennyire közel volt hozzám. Bárcsak nagyobb lett volna az asztal. Mindig is szorongtam a fiúk közelében, nem csoda, hogy ez most is rám tört.
Újabb darab sajtot süllyesztettem el a számban. Félő pillantást vetettem Louisra, már engem nézett, szemei újra vörös színben pompáztak. Feltűnően szaporán vette a levegőt, mellkasa gyorsan fel-le emelkedett.
Idegesen ugrott fel, egy pillanat alatt tűnt el és tért vissza. Egy karó volt a kezében, szemei ölni tudtak volna.
-Állj fel! - kiáltott rám.
Kikerekedett a szemem, úgy tettem ahogy mondta. Megszeppenve, visszatartott lélegzettel álltam ott, mint valami bot.
Legnagyobb meglepetésemre a srác a kezembe nyomta a karót. Csak néztem a fa darabra, hogy mit akar, mit kezdjek vele. Arrébb söpörtem a hajam a fülem mögé és kérdőn néztem Louisra.
-Tessék, itt a lehetőség, meg tudsz ölni! - kiabált velem.
Még mindig nem értettem. Értetlenül ráztam a fejem.
-Mi van, minden vámpír egy idő után megőrül? - kérdeztem.
Kezdett megnyugodni, de még mindig hevesen hadonászott a kezével.
-Miért nem ölsz meg? Vámpírvadász vagy! - várt a válaszomra.
Kedves volt, enyhén őrült, de kedves, miért ölném meg?!
A sarokba hajítottam a karót, jó messze tőlünk.
-Figyelj, nem vagy normális. Nincs olyan küldetésem, hogy meg kéne öljelek, nem bántottál, akkor miért tenném? Azt hiszed, hogy minden vámpírvadász, ha meglát egy vérszívót, akkor megöli? - tettem keresztbe a karjaim.
-Kedvesnek tartasz?
-Nem tudom hogy következtetsz ilyenre...
Lesütöttem a szemem és minden bizonnyal elpirultam, mert Louis halkan felkuncogott.
-Tetszem neked?
-NEM!! - vágtam rá.
Nagy mosoly jelent meg az arcán.
-Jó gyorsan válaszoltál, ezek szerint igen.
-Alig ismerlek és vámpír vagy, szóval mit számítana?
-Igaz..
Még mindig vidáman mosolygott, ujjaival beletúrt barna tincseibe. Beleharaptam az ajkamba, s gyorsan elfordultam.
Pillanatok múlva a karjai a derekam köré fonódtak, hátulról ölelt. Fejét a nyakamhoz érintette, majd az ajkait végig húzta felfelé haladva, a fülemnél állt meg. Pillangók repdestek a gyomromba.
-Azért gondold át - suttogta.
Aztán elengedett, kezdett alábbhagyni a bizsergő érzés. Ez nincs rendjén, minden ilyet ki kell iktatnom.
Hátra tűrtem egy tincset és csípőre tett kézzel fordultam a srác felé.
-Mikor mehetek haza? - sóhajtottam.
Szemei újra az enyémre találtak, már eredeti színükben csillogtak.
-Amikor hazajönnek a többiek, akkor döntünk - fordított hátat.
Nagyot nyújtózott, aztán befeszítette a karjait, az izmai tónusosan rajzolódtak ki. Megráztam a fejem, nem akartam végigmérni.
A levegő a konyhában is nagyon fülledt volt, egy kis friss levegőre vágytam.
-Visszamegyek a szobába - határoztam el.
-Csak semmi szökéssel ne próbálkozz! - nézett komolyan.
Biccentettem.
Könnyen visszataláltam, a folyosón több szoba is volt, de ez a konyha mellett helyezkedett el.
Bent ugyanaz a kopott fal és a kevéske bútor fogadott. Megindultam az ablak felé, átszelve a szobát elhúztam a függönyt és kinyitottam az ablakot. Észrevehető volt, hogy régen nyúlhattak hozzá, így jobban kellett feszegetnem. Kintről friss virág illatok nyertek utat befelé.
-Mit csinálsz? - termett mellettem Louis.
A pár perc amit külön töltöttünk számomra kevés volt.
Rá se néztem, nem hiányzott a jelenléte.
-Imádom a napfényt, a fák suhogását, a virágok finom illatát és a felhők formálta alakokat. Itt bent csak elhasznált levegő volt, szüksége van a háznak egy kis frissességre - magyaráztam.
Egyetértően bólintott.
A táj csodás volt, a rét tele volt színekkel, a sárga virágok ugyanúgy hódítottak, mint a lilák. A pipacsok vidáman billegtek a fák adta friss levegőben. A nagy akácok lombjáról madár csicsergés tombolt, pillangók repdestek, méhek szálltak virágról virágra, szívva az édes nektárjukat. Nem is gondolná az ember, vagy nem ember, hogy mekkora élet van egy pici réten, ilyenek előtt elsuhanunk, pedig ki kell élvezni a táj látványt, már jobb hangulatot ad a napra.
-Szereted a természetet? - csatlakozott a kinti táj csodálásához.
-Igen. Te?
-Nem nagyon érzek bármit is, a sok év alatt elfakultak. Azért nem minden, de szeretet nem tudok érezni.
-Ne mondj ilyet! - böktem oldalba.
Morcogtam, hogy lehet ilyen, hogy eltűnnek az érzései? Soha nem gondoltam bele, hogy egy vámpír min is mehet át, legalábbis még soha nem beszélt róla nekem senki.
Érzések nélkül....elképzelhetetlennek tűnik.

 Már nyitottam is szóra a szám, mikor ajtó nyitódásra lettünk figyelmesek Louissal. Megérkeztek a többiek. Először egy rövid barna hajú srác lépett be, aranyosan mosolyogva. Után a nagyon sötét barna hajú fiú, vele együtt jött Niall is.
Végül a göndörke zsebre tett kézzel lépett be. Amitől a lábam kezdett gyengülni alattam. Nem tudtam miért, de felkavarta az érzéseimet.
Mindnek vörös volt a szeme, ez csöppet zavart. Ha most rám támadnának valószínűleg kicsi az esélye, hogy túlélném.
A hideg beton padlón már jéggé fagyott a lábam, ide-oda lépdeltem, hogy kevésbé irritáljon.
Csendbe volt mindenki. Mit kellett volna mondanom? Hello, Lisa vagyok, hogy vagytok? Látszott, hogy ritkán kellett szóba elegyednem vámpírokkal.
-Szóval...te vagy Lisa - törte meg a csendet a rövid barna hajú.
Helyeseltem.
-Én Liam vagyok - nyújtotta a kezét mosolyogva.
Aranyosnak tűnt, kezet fogtam vele.
-Zayn vagyok! - mutatkozott be a sötét tincsekkel rendelkező vérszívó.
A göndör még rám se nézett, ahhoz képest, hogy a múltkor megmentett.
Inkább én döntöttem úgy, hogy oda lépek hozzá. Mindenki feszülten nézett minket. A szívem hevesebben vert, az ő reakciójára várva.
Csiga lassúsággal fordította felém a tekintetét, végre csak rám nézett. A szemei lángként lobogtak, a nap fénye tökéletes bőrére vetült és róla gyönyör jutott a szemembe. Sóvárogtam az után, hogy beletúrjak dús göndör tincseibe, vagy legalább, hogy megérinthessem.
Ajkait egy vonalba préselte össze, tekintete szigorúnak hatott.
Kiskutya szemekkel néztem rá, párat pislogtam.

-Harry vagyok! Hát végre így is találkozunk,.....gyönyörűm!