3.

Köszönöm a sok komit, mind nagyon jól estek, új lendületet adtak ehhez a részhez és a mai hosszú napom után, itt az újabb. És megint csak úgy 3-4 komment után hozok új részt ^^ 

Már kértem volna Zoét arra, hogy engedjen ki, mikor egy fiatal srác sétált be a terembe, a hátára volt dobva a táska, amit a kezével tartott meg elől. A tanárhoz ment, aki rögtön beszélt is vele, nem volt lehetőségem lelépni. Utána az osztály felé fordultak, s jobban megnézhettem a srácot. Szőke haj, tengerkék szemek, viasz fehér bőr.
A fiú körbe nézett az osztályban és a szeme rajtam akadt meg egy percre.
A tanár közben vigyorgott, csak mint általában és csendre intett minket.
-Kedves diákok, új tanuló érkezett az iskolába, Niall Horan. Viselkedjetek vele kedvesen és mutassátok meg neki gyönyörű iskolánkat! - mutatta be a srácot.
Szabadulni akartam már, hiszen semmi kedvem nem volt Niall "megismerni". Így elsőre semmi különös nem volt rajtam, ami érdekessé tenné.
-Zoé, eressz ki! - suttogtam a fülébe.
Megfelelő pillanat volt, alig figyelt valaki. Zoo vette az adást, a székével beljebb araszolt, ezzel sima utat nyitott előttem. A fájó testrészeimmel aligha számoltam, mert iszonyatosan szúrt mindenhol.
Még jó, hogy két pad mögött kellett csak elmennem, s hátul volt az ajtó, legnagyobb örömömre ezt a fiú nyitva is hagyta, simán szöktem ki.
Amennyire tudtam, futottam lefelé, vagy inkább bicegtem, mert a futás nem ment.
Azt nem tudtam, hogy ilyen állapotban én hogy fogok egyáltalán megölni egy vámpírt is.
-Ez így nagyon nem lesz jó - álltam meg már az udvar közepén.
A térdemre támaszkodtam. Teljesen hülye vagyok, még egy öngyilkos hajlamú vámpírt sem tudnék leszúrni. De csak apu egy mondata lebegett a fejemben:
"Ha meg van benned az elég spiritusz, és bátorság, akkor minden sikerülni fog, csak elég elszántnak kell lenned"
Újra felegyenesedtem és futottam az iskola melletti erdőbe.
Szaporán vettem a levegőt, körbe néztem hátha találok valami furcsát. Messze, égbe nyúló fák, finom gyanta illat, a talaj tele levelekkel és letöredezett gallyakkal. Már abban reménykedtem, hogy megúszom és fáradtan biceghetek vissza, de tőlem úgy három méterre árnyakat láttam elsuhanni. Ma felkészülten jöttel, legalábbis egy nagy ollót bújtattam a nadrágom belső szegélyéhez a csípőm bal oldalán, s a pólóval takartam el.
Lassan az olló felé csúsztattam a kezem, már csak azt vártam, hogy a lény közelebb jöjjön hozzám, amire nem is kellett sokat várnom.

 Eszeveszett sebességgel jött felém, fehér szemfogai rögtön megmutatkoztak, őrült volt, nem tudom miért, de néhány vámpír jó pár évszázad után megőrül, mint például ez most.

Kitértem az útjából. Az ollót előhúztam, forgattam az ujjaim között, ezzel ingerelve a vérszívót.
-Gyere csak! - hívtam felém.
Vicsorgott rám és természetellenes hangokat adott ki magából, újra támadásba lendült irányomba.
Nagyot ugrottam és ő is, már nyújtotta felém a kezét, várva a kívánatos pillanatra, hogy megízlelhessen. Akkor előhúztam a hátam mögül az ollót és mélyen a szívébe szúrtam. Felnyögött és a földre hullott, mint egy pár rongy, én néhány centivel arrébb landoltam és mivel nem voltam formában, s az ugrás túl nagy erőt vett igénybe, így a jobb oldalamon landoltam.
Lihegve feküdtem el teljesen, a száradt ágak recsegve törtek el alattam. Behunytam a szemem és nagy kényszerítés után néztem a halott vámpírra.
A könyökömre támaszkodva nyúltam a tetemhez és húztam ki belőle az ollót, s utána visszaestem a földre.
Messziről már ág reccsenést hallottam, gyorsan oda kaptam a fejem. Nem lennék képes még eggyel végezni, most végkép nem.
Szőke tincsek bukkantak elő, homályosan láttam, ismerős volt az alakja. Talán egy diák, nem valami jó, hogy ezt látja, de ha már így van, akkor miért is érdekelne?
Csakhogy ő elmosolyodott azon amit látott, ez felettébb különös volt, egy normális ember ilyenkor visítozva futott volna el, de ő nem.
Muszáj volt feltápászkodnom, hogy jobban megnézhessem ki az. A karjaim meginogtak, alig tudtak megtartani, de felülnöm sikerült. Párat pislogtam és kitisztult a kép. Egy kisebb, növendék fa mellett állt az új diák, Niall.

 Szemei vörös színben pompáztak, a nagy mosolytól vámpírfogai igen csak feltűntek. Halkan kuncogott és beletúrt szőke tincseibe, aztán rám tekintett. A szemei szinte ölni tudtak volna, de a mosolyában kedves csíntalanság rejtőzött.
-Szóval vadász vagy - tette zsebre a kezét.
Biccentettem, csöppet sem tántorodtam meg, hisz gyengének hinne. Bár az előző sikertelen felállásom után már láthatott mindent.
-Az szar ügy, mivel egy suliba fogunk járni - lépett egyre közelebb hozzám.
Már pár centivel volt előttem, mikor lehajolt, finoman megfogta az arcom és egy kisebb sebet megnyalt rajta. Alig tudtam megmoccanni, halkan felnyögtem. Minden erőmmel, ami maradt arra összpontosítottam, hogy elüssem a kezét. De szokásos bénaságom miatt rá kellett jönnöm, hogy valójában ő tartott meg, hogy ne dőljek fel. Megint a földre zuhantam. Még sárosabb lettem, mint amúgy voltam.
Niall felkuncogott, utána leguggolt hozzám, az egyik kezét a nyakam alá helyezte, a másikat a térd hajlatomhoz és felemelt. Ficánkolni és tiltakozni sem tudtam, így a karjaiban vitt.
Morcogtam és nyűszítettem.
-Hova...viszel? - kérdeztem.
-Biztonságos helyre! - válaszolta és egy puszit nyomott a homlokomra.
Nem bírtam tovább, feszített mindenem, el kellett engednem magam. Odabújtam hozzá, nyugalmat éreztem, meglepően kényelmes volt a karjaiban. Pillanatok alatt álomba szenderültem.