2.~24.

Olvastam, hogy az egyik olvasóm kórházban van, akármiért is van ott,  jobbulást neki!! :DD Ezt a részt külön neked küldöm rebeka301!!! Jó olvasást!! :)

*Harry szemszöge*

Éreztem valamit, valami különbséget az eddigiek között. Olyan, mintha villámként csapott volna belém, éreztem azt az elektromosságot, ami átjárja a testem. 

A nap elbújt a felhők mögé, majd újból előtűnt, s így mert ez tovább is.

Még reggel volt, talán tíz óra felé járhatott, kint feküdtem a tetőn és süttettem magam a napon. Nem voltam már éhes, a szárazzá szívott áldozataimat is már elföldeltem, így semmi teendőm nem akadt. Arra gondoltam, hogy visszamegyek ahhoz a házhoz, ahol minden elkezdődött és véget is ért. Nem szerettem volna emlékezni, és szerintem nem csak én voltam vele így. Csak egyszerűen az a sok boldog pillanat, a vicces megjegyzések és egyebek, hiányoztak. Nem akartam bevallani senkinek, sőt inkább másba fojtottam bánatom. Ilyenkor az emberek az alkoholba menekülnek, én is egy hasonlóan mámoros innivalóba.
Erőt vettem magamon és leugrottam a tetőről, egyenesen a kis udvarunk pázsitjára. Doris, a szomszédmacska most kiszemelt magának és lábamhoz dörgölőzött. Lehajoltam hozzá, kicsit megsimogattam, aztán útnak eredtem. Könnyen oda találtam a házhoz, szinte már jobban ismertem az oda vezető utat, mint a saját tenyeremet. Néha mikor csak tudatlanul koptattam az utca poros terét, akkor is ide lyukadtam ki. A hely megint csak kísértetiesen hatott rám.
Valaki járt itt és biztos, hogy nem mi voltunk, de az is, hogy ismerjük. Nem tudom honnan jött ez az érzés, de így gondoltam. 

Könnyen besurrantam a hátsó bejáraton, mert az ajtó elég roskatag volt és ha megemelem, akkor simán kinyílik. Szerencse, hogy senki sem tudta ezt a módszert. Már rég ki is kellett volna cserélni, de most már teljesen fölösleges volt.
Az ajtó rögtön a konyhába nyílt, s annak egésze valahogy másként hatott. Bizonytalan léptekkel indultam meg, hogy bizonyítékot adjak feltevésemnek. Elsőként a hűtőt néztem, ahol semmit sem találtam, viszont áram alatt volt, tehát valakinek fel kellett kapcsolnia azt, mégpedig a pincében. A fagyasztóban volt egy félig teli sült krumplis zacskó.
Valakinek kell itt lennie, hiszen maguktól nem történnek meg ilyen dolgok.
Vámpír sebességgel rohantam fel Lisa volt szobájába. Szemeim kikerekedtek, orrnyílásaim kitágultak ahogy megpillantottam a helységet.
Az eddig szépen megágyazott ágy most gyűrött takaróval és rendezetlenül elhelyezkedő párnákkal volt látható. Amott egy nyitott bőrönd feküdt a padlón, amiből a ruhák szanaszét voltak dobálva. Leültem az ágy szélére és csak néztem ki a fejemből, az üres polcokat, hogy mennyire kihaltan néznek ki, valaha tele volt színes figurákkal, hógömbbel, most üres volt, pont engem tükrözött. Egyszer volt tele voltam élettel, most belül üressé lettem.
Lágyan aimogattam az alattam elhelyezkedő takarót, majd az arcomig felhúztam azt és az orromhoz emeltem. Az a kellemes menta illata volt...
-Hát visszatértél! 


*Lisa szemszöge*

-Nem, nem terveztem visszatérni! Amint megoldjuk az ügyet, visszamegyek Amerikába!! - jelentettem ki Pattynak.
Egy földalatti hosszúnak bizonyuló helyen voltunk, nem messze egy megállótól, úgy kellett elsuhannunk a sok ember elől, hogy ne lássák meg, mi igen, abba a halálos lukba készülünk menni és á, dehogy akarunk öngyilkosok lenni mert ezt csináljuk.
Eléggé sötét volt, na meg büdös is, már komolyan kezdtem azt hinni, hogy egy szennyvíz csatornában mászkálunk, legalábbis szag alapján ez jött le.
-Pedig tudod, hogy valamelyikükkel össze fogsz futni! Akkor mit teszel? - nyaggatott tovább a témával.
-Bájos mosolyt eresztek felé és arrébb álok.
Szédelegve botorkáltunk a síneken és hallottuk, hogy megint jön egy járat. Lábainkat gyorsaságra kényszerítve futottunk a kis lyukhoz, ahol nem tud elütni a tömegközlekedési jármű.
Hatalmas sebességgel suhant el mellettünk, majdnem magával sodort, de szerencsére nem így lett. Fuhh, ilyenkor bánom meg, hogy belementem ebbe az egészbe, utálom az ilyen feladatokat, mert különösebb erőfeszítést és figyelmet igényel. Viszont jól esik kicsit mocskosabb melóval is foglalkozni.
-Ez húzós vo...
-Csssss! Gyere ide, mögém! - intett Patty.
Kíváncsian néztem amerre ő és szót fogadóan követtem utasításait.
Aztán láttam amit ő, egy kissé részegesen sétikáló alak botladozott a síneken és Seal egyik számát énekelte, mondanom sem kell, hogy mennyire hamisan! De nem ezen volt a lényeg, hanem, hogy kísértetiesen érződött az egész. Egy percre még a vér is megfagyott az ereimben. Megsimogattam libabőrös karomat és néztem - a feltehetőleg - vámpírt.
Hangja el-elcsuklott, hosszúkás vékony lábai sem szolgáltak láthatóan biztonságosan, az egyenletlen talaj sem tett jót neki.
Majd motoszkálást hallottunk a hosszú út egyik feléből, ami pont háttal volt a vámpírnak. 
Aztán alakok rajzolódtak ki a sötétségben. Továbbra is Patty mögött mocorogtam, hogy jobban láthassam mi történik. Nem is kellett oly sokat várnom, a következő pillanatban kék, majd piros fények hatalmas jelensége mutatkozott meg, ahogy egy - gondolom - fegyverből kilőtték azt. Legjobban a tűzijátékra tudnám hasonlítani. Egyszerre volt gyönyörű és elborzasztó. Ezt egy hatalmas robaj követte, amitől még a föld is megremegett a lábam alatt.
Füstfelhők gomolyogtak a levegőben, majd a fény eltűnése során azok is szertefoszlottak, de a szaguk még mindig érezhető volt a levegőben.
Aztán eltűnt, a vámpírnak annyi, feltételezhetően apró darabokra robbant szét.
A hideg levegő ellenére izzadtam, megrémisztettek a látottak, s az árnyékok mindezt eltorzították. Mintha egy horrorfilmbe csöppentem bele, de rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság. Az emberek kegyetlenek...és még ezek a vadászok mennyire azok!!
-Na Georg, mára ez volt az utolsó? - kérdezte egy női hang. A férfi felmordult rá.
-Ennyire előre ne siess! Még vár ránk feladat, de utoljára hagyom azt az öt vérszívót!! 
-Azt élvezni fogjuk!

Egy ördögi kacaj kíséretében lépteket hallottam távolodni, a hangjuk is egyre inkább elhalkult.
Nagy sóhajt eresztettem el, amitől Patty kérdőn nézett rám, legalábbis gondolom, mert nem igazán láttam. Aztán előhúztam a zseblámpát és igazam volt.
Inkább nem szólt erre semmit.
-Ez most más... sőt több, mint az égetéses eset!! - közöltem vele a véleményem. Ő helyeslően bólintott, de kis ráncok jelentek meg a homlokán, majd megrázta a fejét.
-Nem győzhetünk ellenük, kevesek vagyunk ahhoz ketten és az egész vadász bázis kevés volna ehhez! Megnőtt az erejük, nem kellett volna ennyi ideig halogatni a dolgot, mert most már mély hangú víziszárnyasok!!
-Hogy mi?
Nem értettem mire gondol, a kacsákra, vagy milyen állat. Meg hogy is jön ez ide??
-Mély hangú víziszárnyasok, vagyis basszhattyúk! - magyarázta.
Aha..így már más. 
Nem tudtam mi tévők legyünk, ezek láttán mindent vagy semmit alapon kell játszanunk.
-Te is láttad azt a csíkot? - tudakolta, és úgy nézett, mintha tudnám is miről beszél.
Csak ráztam a fejem. Nem láttam semmit, csak a tűzijátékszerű robbanást. De kezdtem úgy érezni, hogy nem néztem meg valamit, amit ráadásul kellett volna.
-Ott voltak az energia vonalak és kizárt, hogy beképzeltem volna. Ezt a földalatti üreget, ami feltehetőleg nem kis erővel bír - magyarázta, majd kilépett a sínek közé. Én követtem és a lámpával világítottam meg az utat, hogy el ne essek a legközelebbi emelkedőben.
-Mire gondolsz?
-Arra, hogy a vadászok valamilyen olyan fegyvert használnak, amik felerősödnek, ha az energia vonalon át haladnak....
-De az ilyen vonalakat csak áldozat felmutatásával lehet feléleszteni!!
-Nem minden esetben, ha tudják merre haladnak azok, akkor már így is erőt nyerhetnek belőle. Csak azt nem tudom milyen fegyverről lehet szó, hogy ez lehetséges legyen.
Beugrottunk megint csak egy lyukba és háttal nekitámaszkodtunk a hideg kőnek és vártuk, hogy szabad utunk lehessen a továbbiakban.
-Azt mondták, hogy az öt fiút hagyják utoljára. Vajon...
-Igen Lisa, rájuk gondoltak.
-De mi okuk van rá?
-Őszintén? Fogalmam sincs, biztos valamivel feldúlták a kis lelkiviláguk! - érződött a hangjában a szánalom, hogy megveti a vadászokat.
Már szóra nyitottam volna a szám, de a metró hatalmas hanggal és süvítéssel zúgott el mellettünk, amitől nem hallatszott volna semmi amit mondok. Aztán végre tova szállt és már csend honolt körülöttünk, messziről már hallani lehetett az emberek nyüzsgését és nyugtalankodásukat, mert sietnének valahova.
Pattyval egymásra világítottunk a lámpával és mintha gondolatban kommunikáltunk volna. Már ő is tudta, a vadászok fel fogják ébreszteni a vonalat...
-...és akkor erősebbek lesznek, mint akár most!! - mondtuk egyszerre.