2. ~ 16.

Fúú :DD Én majdnem sírtam a végén, mikor megírtam, remélem kicsit hasonló érzelmeket fogok kiváltani belőletek :')) Hivatalosan is ez a kedvenc rész, úgyhogy nagyon örülnék ha elmondanátok róla a véleményeteket, jöhet hideg, meleg! :)) xx 

Egy puszit nyomtam Greg arcára és elmosogattam a kicsit tejes, helyenként gabonapehely darabokat tartalmazó tálat, meg a kávéscsészét és elindultam a szobámba. Nagy sóhaj kíséretében húztam fel magam a lépcső korlátján, egészen az ajtómig, ami kicsit nyitva volt, így látni lehetett, amint Nina elfoglalja az egész ágyat. Tehát ettől sajog az oldalam... Elmosolyodtam, a barátnőimre emlékeztetett, akikkel már nagyon rég beszéltem és eléggé hiányoztak, ahhoz, hogy látni akarjam őket.

Lábujjhegyen osontam be a szobába, nehogy felébresszem az alvó oroszlánt, aki oly édesen szuszogott és néha rúgott egyet a lábával. 

Előkaptam a telefonomat és azzal együtt csoszogtam be a fürdőszobába és a wc tetején foglaltam helyet, majd Zoé számát hívtam. Párat csörgött, de aztán barátnőm morgós reggeli hangjával találkozhattam.

-Mrrr..

-Neked is jó reggel, Zoo! - kuncogtam.

Hallottam, ahogy az ágya megnyikordul és felül rajta. Tehát felébresztettem.

-Szia csajszi! Mizujs arrafelé? Azt hittem már nem is fogsz keresni! - élénkült fel a hangja.

-Tyűha, gondolom nem tudhatod, hogy eltűntem, de most nem is akarok arról beszélni, inkább, hogy mikor jó neked, hogy összefussunk egy találkozóra? 

-De, a skacok mondták, hogy eltűntél, de téged aztán sose kell félteni, még a legnagyobb helyzetekből is kimászol egy vállrántással. Öhm..én most ráérek, csak még elkészülök, aztán jó nekem..

Felálltam az ülőkéről, nem bírtam tovább és fel-alá kezdtem járkálni a fürdőbe, mint minden telefonálásomnál szinte, meg amúgy is izgatott voltam, hogy Zooval megint beszélgethetünk és szokásos hülyeségeinkkel töltjük el az időt. De mi ilyenek vagyunk.

-Öhm, én arra gondoltam, hogy meglátogatom Niall, hogy mi van vele. Viszont már nagyon érdekel, szóval téged megkérdeznélek előtte mire számítsak.

-Semmi jóra! Nem ajánlanám, hogy odamenj, de sose állnék az utadba. Niall napról napra egyre jobban leépül, tán rá se ismersz amikor meglátod.

Nagyot nyeltem, nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos a helyzet, hogy az én szőke hercegem, aki mondhatni megmentett aznap az iskola erdőjében, az most éppen haldoklik. Csak az járt a fejemben, hogy segítenem kell rajta, de azt nem tudtam még, hogy hogyan.

-Értem, akkor is meglátogatom! És a találkozónkhoz visszatérve, Sue...

-Igen! Tud mindenről! Muszáj volt elmondani neki is, mert tudod milyen, amúgy is kideríti!

Igaza volt, Sue már csak ilyen, egy igazi Sherlock.

-Akkor fél óra múlva a pizzázó előtt? - egyeztettem.

-Nekem jó, akkor ott talizunk csajszi! Megpróbálok sietni.

-Jól van béjbii, szióó - nyomtam ki a telefont.

 Aha, Zoé siet, el tudom képzelni. Ő nem az az elkapkodok mindent típus, így nem számítottam sokra tőle.

Mindenesetre, hogy legalább én ne késsek el, gyorsan lehúztam a pizsamám és a zuhany alá álltam, magamra engedtem a langyos vizet é s élveztem, ahogy a bőrömre zúdulnak és felélénkítenek, hogy jobb hangulattal álljak hozzá a naphoz, bár a hallottak alapján nem lesz a legjobb időpontjaim közé sorolva.

Mikor végeztem, leállítottam a vizet, kiléptem a zuhany alól, majd magam köré csavartam egy törölközőt és a mosdókagylóhoz vonultam, ahol a zöld fogkefémmel csillogóvá és tisztává varázsoltam fogsorom, s így, frissen libbentem ki a onnan. 

Az ágy szélén Nina ült és komás szemekkel nézett ki a fejéből és engem fürkészett.

-Szép jó reggelt! - mosolyogtam rá.

-'Reggelt! - biccentett.

A szekrényemhez vetettem az irányt és első tetszőleges ruhát halásztam ki belőle, amit magamra öltöttem és a törölközőt szépen a helyére illesztettem. Ninán még mindig láttam, hogy nem egészen van köztünk, még az álomvilágában pihenget, ezért meglegyintettem a szeme előtt a kezem.

-Mrr.. - mondta reakcióképen.

 -Komolyan, olyan vagy, mint Zoé! - sóhajtottam.

Persze ő nem tudhatta kire, vagy mire gondolok, így csak egy legyintéssel intéztem ezt.

-Elmegyek a srácokhoz, majd jövök! - adtam le a jelentést.

Válaszként ő elterült az ágyon és lehunyta a szemét.

-Ezt igennek veszem - kuncogtam fel.

Szinte lesuhantam a lépcsőn és magamra kaptam egy bolerót, elköszöntem Gregtől, aki erősen a távirányítót bűvölte a kanapéról, hogy hátha odalebeg az hozzá. A cipőbe is belecsusszantottam a lábam és kiléptem az ajtón, még mindig az a szörnyű jelenet játszódott le bennem, mikor a szemeteszsákkal mentem ki és megpillantottam a vörös közeget, amitől a szívem kiugrott a helyéről.

Megveregettem a zsebembe az autóm kulcsát, hogy biztosan eltettem-e, így volt, ezért nyugodtan indultam el a pizzázóhoz, ahol természetesen senki sem állt. tehát a helyzet, hogy nekem kell várnom. 

Figyeltem a mellettem elsuhanó embereket, mind siettek valahova, rohantak, nem is figyelték, hogy fellöknek valakit, vagy sem, csak siettek a nem tudni hova. A telefon a kezükben és valami fontos beszélgetést bonyolítottak le, nos, ilyen volna a mai világ, rohanunk mindenhova, ahelyett, hogy kiélveznénk akár egy madárka halk csicsergését, vagy az ablakokba kitett illatozó virágok látványát. Ezen én sem gondolkoztam volna el, ha nem állok meg és nem unatkozok és várok, talán mindenkinek ezt kéne tennie, hogy egy kis pillanatra élvezné is valójában az életet, nem hajtana, de mindhiába, a mai lét már ezt követeli meg. Nem csoda, hogy egyre kevesebb évig élnek az emberek, és ez mind emiatt volt. A vámpíroknak meg könnyű, öröklét..szinte elképzelhetetlen, de egyeseknek ez megadatott, ami egy átok, hiszen ebben a szörnyű világban kinek van kedve még örökké élni?

Gondolatmenetemet Suzie ujjongása zavarta meg, amit épp egy öltönyös pasin küzdi át magát, hogy hozzám siessen.

-Áááááá, Lisaaa!! - sikoltott fel, majd szorosan magához szorított.

-Azt hiszem oda a dobhártyámnak! - panaszoltam.

Úgy éreztem, mindjárt szétnyom és kipurcanok az ölelésétől.

Lassan Zoé is odaért és lehámozta rólam barátnőnket, aki szokásosan ugrándozva indult el a srácokhoz, mi meg szaporábban vettük lépteinket, hogy utol tudjuk érni. Közben Sueból ömlött a szó, mintha dézsából öntötték volna. Na ez hiányzott egy kicsit...na jó, nagyon! Köztük éreztem, hogy fel tudok szabadulni és magam lenni.

Fogalmam sincs mennyi kanyart vettünk be és meddig gyalogoltunk, de ahogy észrevettem kijöttem a formámból és kezdtem fáradni. Vajon hány kilométert rohanhattunk végig Suzie mögött, aki csöpp fáradságot sem mutatott, Zoé meg kapkodta a levegőt velem egyetemben.

Már kezdett ismerős lenni a hely és tádámm, megpillantottuk a motelt, ahol az én Hondám állt, amihez oda is rohantam és egy pár csókkal halmoztam el, hiányzott, hogy vele szelhessem az autópálya kopár utait, amint leeresztem az ablakokat, a friss szellő hátra fújja a hajam, maxon hallgatom a zenét és egy messzebb lévő városkába haladok, hogy egy vámpírral végezhessek. Ez volt az én valódi életem.

-Na, te hős autó szerelemes, gyere már! - húzta meg a vállamnál a pólóm anyagát Zoo.

Kidugtam rá a nyelvem, majd hallgatva rá követtem őket. Nem a portához mentünk, hanem mellette be egy ajtón. Aha, tehát én rossz felé keresgéltem, ez lehetett annak az oka, hogy nem találtam őket. Én hülye, meg kellet volna várnom a portást!

 Bentebb egy csigalépcsőn mentünk felfelé és egy folyosón lyukadtunk ki, ahol a 14-es számhoz mentünk, majd Zoé bekopogott.

Rögtön három csillogó szempár fogadott minket, majd Liam betessékelt minket, mert egyikük sem nagyon akart megszólalni. Fojtott volt a hangulat, ezt Niall ordítása szakította félbe, mire rögtön a hang irányába kaptam a fejem.

Elindultam arrafelé, ahonnan több hörgő és természetfeletti hangok jöttek, nem követett senki sem. Vagyis egyedül kell szembesülnöm a látvánnyal. A szívem majd megszakadt, mikor már oly közel voltam hozzá. Kezemet a kilincsre helyeztem, nagyot nyeltem és ujjaim szokáshoz méltóan mozdultak meg és a faborítású ajtó egy nyikordulással tárta elém a szoba látványát.

A szívverésem egy pillanatra kihagyott, amint megláttam Niallt, ahogy az ágyon fekszik és szenved. Izzadságcseppek csillogtak meggyötört arcán, ami beesett volt. Végtagjai furán lógtak maga mellett, ha nem tudnám, hogy ő az, akkor fel sem ismerném.Az a szőke, önfeledten vidám srác, most csak egy szenvedő, sokkal idősebbnek látszó ismeretlen alak volt. 

Kapkodta a levegőt, szemhéjai lassan nyitódtak fel, mikor rám pillantott, remegő kezével jobban magára próbálta húzni a takarót, hogy ne lássam őt.

Odasiettem hozzá, letérdeltem az ágya mellé, kezeimmel közre fogtam az ő egyik kezét és finoman simogattam azt, éreztem, ahogy lüktet a vér az ereiben, ami meglepő volt és egyik vámpír esetében sem tapasztaltam még. 

Remegő hideg kezét el akarta húzni, de én nem engedtem.

-Nnnn...neee - nyögdécselte, majd egy újabb ordító hang hagyta el a száját.

Belülről sírtam, zokogtam, de valahogy kívülről ez nem ment, egy könnycseppet sem hullattam. Egyszerűen megrémültem, ahhoz, hogy menjen.

-Mee...menj... - zilált.

Ajkaimat egy ívvé préseltem össze és megráztam a fejem.

Felálltam és az ágya szélére ültem, magamhoz öleltem, vacogott, teste jéghideg kőtáblának tűnt az én forró testemhez képest. Bebújtam mellé az ágyba és hozzá kucorodtam.

-Miii...miit csii..nállssssz? 

Felnyögött, ahogy a kezemet a mellkasához érintettem, megfogtam a vékony anyagot, ami a pólója volt és még jobban hozzá bújtam. Lehunytam a szemem, nem akartam kinyitni, hogy megint azzal a szörnyű tudattal kelljen szembesülnöm.

Még csukott szemmel is megtaláltam remegő ajkait és egy apró csókot leheltem rá, éreztem, ahogy minden porcikájával viszonozni szeretné ezt, de nem tudja. A számon a fiú sós könnyeit éreztem, ahogy lecsöppennek.

-Ne sírj! - csitítgattam.

-Mee..meenjj eel! - nyelt egyet.

-Nem, én mindvégig melletted leszek. Vigyázok rád! - érinttem újra ajkait.

Mindketten a véget vártuk, hogy végetérjen a szenvedése. Talán így lesz a legjobb, a szívem majd megszakadt ettől, de nem tudtunk mást tenni. Íme, az oly fejlett rohanó világban nem tudunk tenni semmit se. "Igen, ez a mai világ..."