2. ~ 22.

Sziasztok :)) Imádtam ezt a rész írni, remélem tetszik!! :D

1 Év Múlva
Az életben ide-oda cikázunk. Hajt a vágy, hogy megismerjük az ismeretlen, megmásszuk a legnagyobb csúcsokat és olyat tegyünk le az asztalra, amire mások nem képesek. Hogy elmondhassam, igen, én más voltam, olyat vittem végbe, amit más nem tudott volna. Hisz én is olyan munkásságot végeztem, amiről sokan nem is sejtenek, hogy ilyen létezik. 
Az emberek buta, primitív lények, amiket csak az ösztön hajt. Vadásznak születni kell! Ez nem áldás, s nem átok, valami más, amire még kifejezést nem találtak. 
Hónapok alatt sok minden történt, talán túl sok. De a napok teltek és múltak, mint egy vég elláthatatlan hajsza, hisz mindenki rohan, velünk együtt az élet is. 
-Hé, Lisa, gyere már! - ordította az egyik társam kintről.
Gyorsan elszedtem egy újságot a benzinkút kisboltjából, kifizettem és mentem is az autóhoz.
A melegtől eszméletlenül izzadtam, hatalmas hőség tombolt errefelé. Minden pillanatban abban reménykedtem, hogy olyan helyre utazunk, ahol normál a hőmérséklet, de ahova mentünk vagy hideg volt, vagy meleg, pedig jól esett volna egy kis köztes állapot.
Gerg ült a volánnál, én az anyósülésen, Nina, meg a többiek mögöttünk. 
Egy furgonnal jártunk vadászni Amerika északi részére, mert itt is elszaporodtak a vérszívók, akikkel csak a baj van.
-Indulhatunk srácok? - kérdezte meg Greg.
Bekapcsoltam a biztonsági övet és már gurult is autó tovább.
Sivatagos részen mentünk át. Az ablakot lehúztam, hogy a nagy hőségben legalább egy kis szellőhöz juthassak. Hátul mindenki legyezővel és vízzel hűtötte magát, amennyire tudta.

-Nina, nyújtsd előre a papírokat! - szóltam neki hátra.
-Melyikeket?
-Ami a sárga dossziéba van!
Pár pillanat múlva már a kezembe foghattam azt. Kinyitottam és előhúztam belőle két lapot. Gyorsan végigfutottam a sorokon, hogy mégis hova kell mennünk. Visszaadtam Ninának a dossziét, s beállítottam a GPS-t, hogy a rendes irányba mehessünk.
Nem voltam biztos abban, hogy van errefelé térerő, de telefon halk zenélésével biztosította, hogy van. Kiszedtem a zsebemből, megnyomtam a megfelelő gombot és a fülemhez emeltem.
-Szia! - rögtön felismertem Patty hangját.
-Hello, mizujs csajszi?
-Idegesen és te?
-Fáradtan, rég voltam a saját ágyamban!
-A vadászok megint támadtak! - tért a lényegre.
Az lehetetlen, már több, mint fél éve, hogy elűztük őket onnan, ami jó pár áldozatot is követelt. 
-Tessék? Hol??
-Londonban, ide kell jönnötök, egyedül nem bírunk velük!
Nem akartam visszamenni Angliába, nem vágytam Enfield közelségére, ahol az otthonom is volt. Túl sok rossz történt ott.
-Nem sokára Denverbe vagyunk, ott felszállok egy londoni gépre és amint tudok, ott leszek!
A magánügyi problémáimat meghagytam magamnak és inkább a lényegre koncentráltam.
-Köszönöm, akkor hívj, ha odaértél!
S ezzel kinyomta.
Visszacsúsztattam a zsebembe a telefonom és megint az utat kémleltem, nem akartam tovább bontani a témát a többiekkel.
-Tehát itt hagysz minket... - szólalt meg végül Greg.
Tudtam, hogy túl nagy volt ez a csend.
-Muszáj, a vadászok újból elkezdték azt, amit egy éve. És ami akkor történt...hát nem kéne, hogy megismétlődjön!
Immár csend honolt az út során az autóban. Gondolom Greg is visszaemlékezett az akkor történtekre. Az én fejemben is többször megjelent az az emlék, több hónapon keresztül rémálmaim voltak tőle. Síró emberek hangja, ami visításba és torz hangokba megy át..életem legfélelmetesebb napja volt. És elveszítettem egy embert, aki számomra a legfontosabb volt...
Egy darabig néztem a kinti sivár tájat, majd szemeim lekókadtak és álomba merültem.

*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*

Álmomban megint csak a tűz eset játszotta a fő szerepet. Riadtan ébredtem fel, akkor már a hotelszobában. Levegő után kapkodtam, szívem hevesen vert, könnyeim égették a szemem, majd azt az ismerős sós ízt éreztem az ajkaimon.
-Nyugi Lisa, csak álmodtál..megint egy rémálmod volt! - nyugtatgattam magam.
Magam elé meredtem, már kezdett kivilágosodni a szoba, de még javában hajnal három környékén volt. 
Gondolom miután elaludtam a kocsiban, végigaludtam mindent és mire megérkeztünk, felhoztak ide aludni. Mindig annyira aranyosak voltak velem.
Még a tegnapi ruha volt rajtam, miután megpillantottam a bőröndömet, lerohantam, kiválasztottam pár cuccot és azzal együtt a fürdőbe vonultam. Letusoltam és felöltöztem. Elhatároztam, hogy még ma kora reggel keresek egy gépet és visszamegyek Londonba, abba a házba, ahol minden elkezdődött.
Belepakoltam a levetett ruhákat a bőröndömbe és azzal együtt elhagytam a szálloda területét. Egy kis ragacsos cetlit tettem az autó ablakára búcsúzóul. Sikerült leintenem egy taxit, ami elvitt a reptérre. 

_este 23:12_

Késő estére már Enfield poros utcáit koptattam. Az ismerős illatok, a sok emlék. A kedvenc pizzériánk, ahol először bandáztunk közösen. A nem messze lévő sikátor, ahova követtem anyukám hasonmását. A vámpírbár, ahol elkaptak, de valaki megmentett. Az a személy, aki nagy hatással volt az életem azutáni részének. És az iskola, ahol a két legjobb barátnőmmel jártam, emlékszem, ahogy Zoé egy könyvet bújva állt Sue mellett, aki egy pasival flörtölt éppen. 
Annyi szép emlék, és immár mindet az enyémnek tudhattam.
Végül, de nem utolsó sorban a ház. Ami elhagyatottan és gazdátlanul állt ott, szinte már hívogatott magához. A kertet most senki sem gondozta, eluralkodott benne a káosz, a fű hatalmasra nőtt.
Megálltam a kis kapu előtt, könnycseppek kezdték csípni a szemem. Erősen kapaszkodtam a bőröndömbe, nem mertem megmozdulni, csak bámultam azt a barátságos kaput, amit annyiszor festettünk újra, hogy már megint pattogzott le róla a festék, apu állandóan káromkodott miatta.
Erőt vettem magamon, kinyitottam a kaput, előkotorásztam a ház kulcsait és egy mozdulattal kitártam az ajtót is. Nagyot szippantottam a fülledt benti levegőből, apu illata volt, vagyis otthon illata. 

Poros volt az egész, volt mit rajta takarítani. Lépteim után az ismerős kis nyikorgó hang volt hallható, ahogy a parketta jelezte, nem mai gyerek. Rápillantottam az egyik ajtóra, ami hanyagul a padlóra volt dobva, az a szoba volt a fürdő, ami immáron romokban állt, törmelékek borították. Emlékszem a robbanásra, mikor visszajöttünk a poolból, az életünk múlott rajta, úgy rohantunk ki onnan, aztán az egész beomlott, közben az egész ház egyben maradt. Többé nem volt használható a lenti fürdő.
Ugyanolyan volt az egész, ahogy emlékeztem rá, ahogy itt hagytam, csak koszosabb. Felmentem a szobámba. Az a pici kis helység, mikor általánosban Sueval és Zooval szellemet próbáltunk idézni, még mindig ott van a parkettán a nyoma, amikor még tüzet is gyújtottunk hozzá. Még az is hiányzik, amikor apu leszidott miatta.
Visszaemlékezésemből a telefonom csörgése zavart meg.
-Háló?!
-....
Nem szólt bele senki sem, egy kis zörgés, de semmi érdekes.
Kinyomtam, ismeretlen szám volt. Biztos megint valami hülyegyerek szórakozott velem.
Lementem a pincébe, felkapcsoltam az áramot, meg a vizet. 
Utam ezután a temetőbe vezetett, vettem egy csokor virágot és egyenes kis fekete márvány sírhoz sétáltam, amitől újból sírnom kellett volna, de nem tettem, erős maradtam.
Leguggoltam, a virágot a kis sírkőre tettem és újra, meg újra elolvastam a nevet. 
Most, hogy ő nem volt, az életem egy irányba fut.
Minden a tűz miatt volt, ha nem engedjük ki a szörnyeket, akkor talán még most is élne. Az egész az én hibám. Nem gondoltam volna, hogy apró cselekedettel megpecsételem más sorsát is.
-Apu..annyira hiányzol! Ha itt lennél, akkor tudnám mit tegyek... - nem bírtam tovább, könnyeim patakokba hullottak le.