2. ~ 15.

És tádámm, új rész :)) Remélem tetszik majd és sok érdekeset olvashattok, de azért hagyjatok nyomot, hogy itt jártatok, pár bíztató megjegyzésnek örülnék :) Jó olvasást!! :D

*Harry szemszöge*

Órákig tarthatott a tanáccsal való beszélgetés, de elszántnak tartottak a lány irányába. Így kérésemnek eleget téve kaptam meg ideiglenes ittlétemig a szárnyakat és kutathatom Lisát. Beleszálltak abba is, hogy segítenek ha esetleg gond volna, amit sötét angyaloktól kicsit furcsa volt hallani. Én se vagyok a megrögzött fehérbárány, de ők sem annyira utálatosak, mint ahogy azt gondolnák.

Kellyvel együtt léptünk ki a teremből, rám nézett és elmosolyodott a szárnyaimon.

-Tehát "bukott angyal" lettél - kuncogott halkan.

Bájos volt, mint mikor utoljára láttam, felidézte a régi szép emlékeket, amikor még nem törődtem semmivel és csak úgy faltam az életet. Aztán mikor találkoztam vele abba a bárba, amikor megláttam ahogy táncol, rögtön rabul ejtett a tekintete. De az régen volt, azóta van miért, kiért élnem és Kelly feledésbe merült.

-Szerencsére nem sokáig - mosolyodtam el.

-Akkor, hol keressük a csajt? - állt be elém.

-Olyan nincs, hogy "keressük", egyedül fogom keresni, semmilyen segítségre nincs szükségem! - toltam el onnan.

Nem akarom kockára tenni az életét, én egyedül akarom megmenteni Lisát.

-Ó, elfelejtettem azt a hülye férfi egódat! Úgy látszik még mindig megvan! - tette csípőre a kezét.

Ezt kihívásnak vettem, játszadozik velem.

-Nincs kedvem veled vitázni! - legyintettem a dologra.

-A nagy Harry Styles feladja, mi történik itt? 

 Már igazán idegesített a csacsogása, amitől a plafonon voltam. Nem elég, hogy Niall halálos beteg, Lisát elrabolták, ő meg még idegesít is!!
-Értékelem a kedvességed, de innentől egyedül folytatom utam! - sóhajtottam.

-Ennyi? Ez a hála?
-Mit vársz tőlem? Hogy a nyakadba ugorjak, mert segítettél? Köszönöm, de ennél többet nem tudok tenni, érted? - emeltem fel a hangom.
Mérges volt rám, láttam a haragot a szemében, felnyögött és egy nagyot vert a lábával az amúgy is repedezett földbe.
-Jól van! Menjél, de engem aztán nem fog érdekelni mi lesz veled! - vágta a fejemhez.
Elmosolyodtam, aranyos volt, mikor mérges, az arca egészen kipirult és szemei csillogtak tőle.
-Köszönöm! - nyomtam a homlokára egy apró puszit.
Nagy léptekkel indultam el valahova ahol nyomot találhatnék, akár egy aprónyit is előrébb juthassak. A pokol nagy, így nem is tudom hol kezdhetném, nagyon nem volt így térkép az agyamba a helyről, csak amit még régebben mondott Kelly. Igen, pár perce váltunk el, de máris jól jönne a segítsége.
Behúztam a szárnyam és tovább folytattam utam, átpréseltem magam a tömérdeknyi furcsa lényen.

/Órákkal később, de pontos időt nem tudni/

Fogalmam sincs végül hol kötöttem ki, de ismerős volt a ház, aminél elhaladtam, várjunk csak....hiszen az a ház az, ahol nem rég tartózkodtam. Vagy nem tudom mióta lehettem itt, hogy az földi időben hogy számolandó, ha ránézek az órámra, akkor csak azt látom, ahogy megállt a mutató, a telefonom nem kapcsolódik be...hát persze, minden elektromos műszer szinte lehetetlen itt használni, pedig igazán jól jönne.
Tehát a ház, az a ház pontosan ugyanolyan volt, mint Liasáéké, kivéve ha nem vagyok részeg, aminek most kicsi az esélye. Fogalmam sincs hol voltam, de az biztos, hogy ezt a házat bárhol felismerném és ebből csak egy igazi van, az pedig nem ez lesz.
Csak abban tudtam reménykedni, hogy Lisa itt lesz és tán nem csapda. Én csak nyugalmat szerettem volna, békésen élni a mindennapjaimat, hogy egy kicsit legalább élvezhessem, de mindig jön valami, ami ezt mind meggátolja. Kellyvel is veszekedtem, de csak azért, mert ideges voltam már alapból, de egyszerűen úgy tudott ingerelni, hogy így kevesen szoktak.
Határozott léptekkel mentem a ház felé, olyan érdekes képet mutatott, ahogy a nagy vörös kővel közrefogott környezetében egy kis szelíd házacska helyezkedik el, ami nyugodságot sugároz, közben meg a többi mindezt megcáfolja. Tuti nem csak úgy ide lett csinálva ez a ház, hanem valaki, aki engem, vagy Lisát akarta, az másolta le ide, csak nem tudom miért....hogy otthon érezze magát a lány? Ez hülyén hangzik.. Mi van, ha az elrabló mondjuk gyengéd érzelmeket táplál iránta és azért csinálta?
Félve nyitottam be az ajtón, de ott a szokásos közeg fogadott, előszobaként a kis rész, ahol a fogas és a kis cipős szekrény volt, beljebb meg a nappali barátságos külseje fogadott, semmi különös nem volt benne, csak hogy mindezt a pokol közepére volt építve.
A fapadló szokásos hangján halkan nyikordult meg a talpam alatt. Körbenéztem, sehol senki.
-Lisa!! - kiáltottam el magam.
Mintha egy rémálomba csöppentem volna, a hangom szörnyű vízhangként ismétlődött a szobában, mintha a falak éltek volna és szörnyű eltorzult hangként adták volna vissza az én kiáltásomat.
A hideg is kirázott tőle, nagyot nyeltem és kieresztettem a szárnyam, sokkal könnyebbültebben mentem felfelé, mondhatni repültem felfelé, hogy nem volt az a feszítő érzés a behúzott szárnyaimban. Pár tollat elhullajtottam útközben, apró pihék hullottak a földre szép lassúsággal.
Lisa illata volt a háznak, ami azt jelentette, hogy biztos volt már itt, de élő ember jelenlétét nem éreztem. Az utóbbi feltevésemet a teljesen üresnek tűnő szoba igazolta. Beléptem a szobába, egy pillanatra beljebb kellett húznom díszes tollazatom és körülnéztem. Megpillantottam jó pár karót az ágyon. Lisa már találkozhatott elrablójával és rájöhetett hol van, hiszen felkészülten állt a dolgokhoz.
Ökölbe szorult a kezem, hogy bármi rossz történt vele, és ha az azt az illetőt megtalálom, akkor nincs kegyelem.
Kezdtem érezni valamit, nem voltam egyedül a házban, ráadásul az illető vészesen közeledett felém. Legalább volt nálam fegyver is, amit a lány készített...egy ollóval? Felemeltem az a közepes méretű tárgyat és jobban szemügyre vettem, langyos volt, tehát aki használta, az nem rég tehette ezt.
Hirtelen mozdulattal fordultam meg és egy vörös hajú fiúval találtam szemben magam.

*Lisa szemszöge*

Következő nap elhatároztam, hogy elmegyek ahhoz a hotelhez, egyrészt, mert kellett az autóm, másrészt, mert meg akartam nézni Niallel mi van, mivel akkor lemaradtam róla. Amúgy is tudniuk kell, hogy jól vagyok, ha egyáltalán tudnak arról, hogy elraboltak. Sok tisztázatlan ügy volt számomra.
Tegnap Nina és Greg nálam aludt, nehogy történjen valami velem. Kedves volt tőlük, hogy segítettek. Akkor, helyben kellett volna végeznek Eddel és akkor nem lennék ilyen helyzetbe, hogy segítségre szoruljak.
Kótyagosan caplattam lefelé az emelet lépcsőjén, hogy a konyhában valami ehető után kutakodjak. Mikor beléptem, Greg reggeli homályos tekintetével találkoztam, amint a szokásos kávéját fogyasztja. Köszönéskép morgott egyet, mire én visszamorogtam, talán nem harap.
Elővettem egy csészét, én is öntöttem magamnak a feketelevesből, egy kis tejet, meg cukrot tettem bele, majd a mindennapos gabonapelyhemmel foglaltam helyet a sráccal szembe.
Greg nagyot ásított és álmosan hajtotta a fejét az asztalra, majd álhorkoló hangokat adott ki, amitől én kuncogtam.

-Nem vicces, álmos vagyok még! - mondta azon a mély búgó hangján.
-Akkor miért nem alszol még? - kortyoltam bele a kávémba.
Megvonta a vállát.
Nagyon aranyos volt, mint egy most ébredt kiskutya, aki még növésbe van és kissé morcos reggelente.
-Mi a terved mára? - kíváncsiskodott Greg.
-Elmegyek megnézem a beteget - meséltem el mai tervem.
-Elkísérjelek?
-Dehogy! Megoldom magam!
Elmosolyodtam azon, hogy milyen kedves hozzám és törődik velem.
-Biztos? - vonta fel szemöldökét, de még mindig csukva volt a szeme.
-Teljes mértékben!