2. ~ 26. VÉGE

Sziasztok, hát elérkezett ez a pillanat is :)) Ahogy Nina kérte, tettem ki egy képet a fiúról, ő az egyik szereplő, leszólni nem ér, mindenki helyes a maga módján... Különben sem láttátok még kiöltözve, az olyan ASDASDASD... *o* Na de ha véletlenül is benézne ide az a fiú, valami csoda folytán, ami remélhetőleg nem következik be, akkor nem én voltam xDDD Még nem búcsúzkodok ettől a blogtól/lesz Epilógus is:))/, majd lesz egy olyan bejegyzésem is ahol elköszönök, mert nem húzom tovább a szót itt:) Jó olvasást!! :DD

*Louis szemszöge*
Szemeimet lassan nyitottam ki, sötét volt a szobában, korom sötét. Még túl korán volt felkelni, ezért unottan feküdtem az ágyban és a plafont kémleltem, de persze hülyeség, mert nem láttam semmit belőle. Vissza kellett volna aludnom, de nem ment, forgolódtam egyfolytában, mikor megtaláltam a kényelmes pózt, akkor már megint nyugtalanság fogott el és a másik oldalamra dőltem. Az ágy persze halk recsegéssel jelezte, hogy hagyjam már abba, ezt is kellett volna tennem.
Egy idő után már viszont idegesen ültem fel a kényelmes paplanon és unottan a digitális órára néztem, hajnali kettő, remek. Már csak úgy három óra és kezd is világos lenni. Még több idő, amit tehetetlenségben tölthetek el.
Egyszer csak Zayn ront be a szobámba. Az ajtót hatalmas hanggal tépte fel, hogy bejöhessen. A folyosóról fény szűrődött be a szobámba, amitől az egész területen kirajzolódtak a tárgyak alakjai. Tekintetemet Zaynre vezettem, aki dühösen fújtatott, s ugyan kétségbeesett tekintetén látszódott az idegesség.
-Mi a gond? - izgatott fel engem is a téma.
Zayn most elengedte a kilincset és megviselt arccal tett egy lépést beljebb. Továbbra is kíváncsian vártam a magyarázatot szokatlan viselkedésére, amit nem tudtam mire vélni.
-Suzie és Zoé, eltűntek!! - felelte érzelemmentes hangon.
A takarót rögvest legördítettem magamról és kiugrottam az ágyból. Meztelen talpam érintette a jéghideg csempés talajzatot, de máris a szőnyegre léptem, nem szerettem a hideget.
-Jesszus Louis, takard el magad valamivel!!! - fordult meg tengelye körül Zayn.
És igaza volt, el is feledkeztem arról, hogy ruha nélkül alszok.. Most már értettem miért érzem ennyire hidegebbnek a levegőt.
-Jól van, akkor felöltözök és mindjárt megyek le! - tájékoztattam őt.
Csak biccentett, majd bevágta maga mögött az ajtót, a nagy hangtól kissé megrázkódtam. Szegény ajtó nem tudom meddig fogja bírni az ilyen kirohanásoktól.
Kezdtem azt hinni, hogy nem szimplán azért ideges Zayn, mert eltűntek, hanem valami mintha kötné az egyik lányhoz, nem tudtam volna megmondani melyikhez. Csak miután aránylag túltett Lisán, azóta kicsit mintha közeledni kezdett volna az egyikőjükhöz. Majd ha elsimulnak a dolgok, akkor kifaggatom a dologról, vagy amilyen kíváncsi természetem van, előbb kerítek rá alkalmat.
Gondolkodásom közben felhúztam valami kényelmes öltözéket, ha netán ölésre kerülne sor és hogy felkészítsem magam a legrosszabbra, egy nagyot sóhajtottam, így már könnyebbnek tűnt minden. Még egyszer megdörzsöltem a szemem, hogy kevésbé tűnjek kómásnak, aztán már vámpír gyorsasággal suhantam le a földszintre, ahol mindenki dühtől tajtékozva járt fel, s alá a szobában és azon filózhattak merre indulhatnánk. A nagy dohányzóasztalon most London térképe foglalt helyet, több kis vörös filccel körberajzolt pontok voltak megjelölve, a fellelhetőségük lehetőségeként.

 Átvonultam a szobán, helyet foglaltam a kis fotelben, ami a dohányzóasztal mellett hevert. Lábaimat kissé kitártam és térdemre helyeztem karjaimat, majd közelebb hajoltam a térkéhez.
-Mi a véleményetek? - néztem fel a papírdarabból, mikor már semmire sem jutottam.
A két ideges szempár tulajdonosa egyszerre rázta meg a fejét. Valami szokatlannak hatott számomra.
-Zayn és Harry hol vannak? - jelentek meg apró ráncok a homlokomon.
-Zayn Suzie és Zoé házát nézi át, ha talál valamit, ami esetleg nyomra vezethet, akkor hív. De egyenlőre semmi - felelte Liam. Tehetetlenül fújtatott és karba font kézzel nézegette a falat, mintha abból valami válaszra lelne.
-Harryt nem tudjuk! - rázta szőke tincseit Niall, majd egy nachost rejtett el a szájában, eddig észre sem vettem, hogy van nála kaja, bár érthető, ha ideges akkor még többet eszik.
Nem csodálkoztam göndör barátunkon, hiszen ha jól sejtem, megint meztelenül fekszik egy idegen csaj ágyában. Pont mikor szükség volna rá is, akkor nincs sehol.
Újabbat sóhajtottam. Nagyon nem hiányzott ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt, én már akkor megmondtam, hogy végezhettünk volna a vadászokkal, mert csak úgy egyszerűen nem fognak eltűnni és hirtelen fellángolásból békén hagyni minket. Hisz szinte biztos, hogy ők vannak a dolog háta mögött.
Nem bírtam már ülve, ezért felálltam és a hűtőhöz sétáltam, majd kivettem egy répát belőle és beleharaptam. Kattogott az agyam, valaminek kell még lennie, amit nem vettünk számításba. A térkép is olyan üresnek tűnt. Valami hiányzott a kirakósból, amitől még a dominó is borul, magával söpörve a többit, elhengerlő tarolás lenne.
Múltkor is az az érzés, Zayn biztos érezte, ő jobban tudhatta, mint mi, hiszen jobban kötődött Lisához, mint mi, pedig én is ihattam a véréből, de nem olyan sokat. Még mindig élénken élt bennem az emlék, mikor a konyhában csókolóztunk, de a francba, hogy megérezték a vére illatát, nem kellett volna annyira durván csókolnom. Talán szerettük egymást, de miután már nem annyira emlékezett rám, eltávolodtunk egymástól. Pedig nála volt először olyan érzésem, hogy talán több is lehetett volna, de nem csak én voltam így a bandában, akármelyikünk készséggel oda adta volna magát neki. Szinte hihetetlen kijelentés volna, hogy visszatért, ide, Enfieldbe.
Hirtelen szemeim kitágultak és a konyhából gyorsan a nappaliba mentem, ott találtam a két fiút, Zayn még sehol. Kíváncsian meredtek rám, hogy hátha eszembe jutott valami és valóban így volt.
-Ti is éreztétek, hogy valami megváltozott, ugye? Lisa visszatért, még hozzá nem véletlenül, a vadászok miatt, hogy szembeszálljon velük. Ez így logikus, hisz Lisa minden lépésüket figyelteti és most, hogy ez történt, beigazolódott ezáltal minden. Nem hiába figyelte őket, tudta, hogy valamire készülnek! - tört ki belőlem, szinte hadartam a szavakat. Kapkodva vettem a levegőt, mert közben még elfelejtettem levegőt is venni.
-De mire készülnek? - értetlenkedett Niall.
-De ami a még fontosabb, mire kell nekik Zoé és Suzie? Zoét még megértem, hisz vámpír lett, de Szuie miért? - kérdezte Liam. Én már sejtettem.
-Mivel Lisa egyenesen a vadászok pókhálójába siet, ezért minden bizonnyal megfenyegetik őt, mégpedig a barátnőivel teszik ezt!
-De miért?
-Minket akarnak megölni, valószínű ezzel kapcsolatos!
Biccentettem.
Pár másodperccel később Zayn rontott be az ajtón, heves természete most még jobban megmutatkozott, a nagy csapódással még a levegő eddigi langyos hőmérsékletét is felkeverte. Hideg csapta meg bőrömet, valószínűleg kint jól lehűlhetett a levegő.
-Na mi az? - álltunk ott feszülten és csakis Zayn válaszára vártunk.
-Készületek fel srácok, egy club-ba megyünk Shavtesbury Ave és a Charing Cross Rd-hez!!
Mi vettük az adást és suhantunk is kifelé. Nagyot nyeltem, felkészítettem magam minden elképzelhetetlen dologra, de valójában erre nem is lehet felkészülni és igazam is lett.

*Lisa szemszöge*

London sötét és nyirkos levegőjű utcáin sétáltunk Pattyval, próbáltunk csöndben gondolkozni, nem nagyon tudtunk valami jóban reménykedni. Itt már semmi sem segíthetett.
Még megigazítottam a hátamon a táskát, ami tele volt nyíllal, meg egyéb fegyverekkel, kezemben a számszeríjammal ballagtam, Patty is ugyanilyen felszereltséggel rendelkezett.

 Roland mögöttünk sétikált, nem is értem miért kellett őt is elhozni. Bár Patty azt mondta, hogy had jöjjön csak, én megrántottam a vállam. Ha ő is akar, akkor felőlem, az ő élete, nem az enyém.
Hangokat hallottam pont attól az épület közeléből és közelebb érve láthattam is, ahogy kifelé jött pár ember. Láthatólag részegen botladoztak  egy irányba, majd a sarokhoz érve kidobták a rókabőrt. Inkább oda sem néztem. Láttam, hogy Roland már indult volna tovább, nem érthette miért álltam meg. Megfogtam a dzsekijénél és visszahúztam a hátam mögé, amitől sikeresen a ház falának vágódott.
Felszisszent az ütéstől. Már szóra nyitotta volna a száját, mikor Patty befogta azt.
Jesszusom, nem is tudom miért hoztuk magunkkal, de már most megnehezít mindent. Ha ennyire zöldfülű, akkor maradt volna otthon..
A ház sarkához lopakodtam és testemet erősen oda préseltem, majd óvatosan kinéztem, hogy tiszta e a terep, a furcsa alakok, vagyis a részeg vadászok már visszamentek az épületbe. Ekkor Patty nem bírta tovább visszafogni a srácot, aki erősen dühös volt rám.
-Ez mi a francért kellett? Miért csesztél oda a falnak? - pattogott ott nekem. Persze nem halkan, szépen lecseszett.
Jeleztem neki, hogy csöndesebben, erre hangosabban kezdte. Hát ezután még csodálta, hogy az egész vadászcsapat kijött az épületből??? Először egy fickó lépett elő, majd amikor meglátott minket, azonnal hívta a társait. Másodperceken belül megkötözve találtuk magunkat az épület alaksorában egy ráccsal elzárt kis helységben.
Fegyvereinket elkobozták, kezeinket és lábainkat megkötözték, hát nem épp a legjobb helyzet, amibe kerültem életem során. A lámpa fénye a kis külön "ketrecemben" villódzott, amitől olyan horrorfilm jellegű érzések kerítettek hatalmukba.
Eddig ültem, de aztán inkább elterültem a jéghideg beton aszfalton, ami csak úgy mellesleg eléggé mocskos volt. Tuti sosem látott még seprűt, vagy hasonlót. Nagyot sóhajtottam, hogy mit is tehetnék, volt nálam az ollóm, ami a szokásos helyén volt, a derekam széléhez erősítve, jó elrejtve, jól sejtettem, hogy senki sem kutatna arrafelé. Már csak el kellett érnem a kezemmel, ami kicsit lassabb folyamat volt.
Patty mellettem volt szintén egy ketrecben, ő eléggé szenvedett, nem volt hozzászokva a kötöttségekhez és kikészítette a tudat, hogy ezzel vége volna. Én is tisztában voltam vele, hogy cselekednünk kell valamit. A srácról inkább nem is mondok semmit, ő csak káromkodva ült a sarokba.
Majd nyílt az ajtó, s onnan több világosság jutott be a helységbe, mint amit a három lámpa összesen nyújtott. A furcsa alaknak nem láttam az arcát, de zömöknek tűnt, ezt a lépéseiből szűrtem le, sokkal lomhábbnak és erősebbnek tűnt, mint egy vékonyabbnak, aki könnyedebben lépked. Kalap volt a fején, mikor közel jött hozzánk, pontosabban a kis ketrecem elé, akkorsem láttam az arcát a kalaptól. Felkuncogott, engem nézett végig, nem tudtam mi lehet ilyen vicces rajtam.
-Semmi olyan kérdés, hogy miért vagy itt? Mit akarok tőled? Hasonlók? - firtatta csodálkozó hangnemben.
Valóban inkább az volt furcsa, hogy mindhárman kussoltunk, nemcsak én. Vártuk mi fog ebből kisülni.
Igen, valóban sokat gondolkodtam ennek az okáról, de most valahogy nem érdekelt, maradtam volna tudatlanul szabad.
-Akkor most elmondom.. - szünetet tartott mondandójában, mivel erősen krákogott, biztos dohányzott - ..Segítesz megölni az öt srácot. Te vagy a gyengéjük, az egyetlen, aki segíthet ez ellen, hogy megtisztítsuk a világot a hülye vérszívóktól!!
Becsvágya volt, eddig találkoztam olyan őrültekkel, aki a vámpírok vezére akart lenni, olyannal is aki el akarja mindet pusztítani, de ilyen értelmetlennel még sosem akadt dolgom. Mi nyomhatja a kicsi szívét, hogy arra fanyarodjon, hogy az én segítségemet kérje? Ezek szerint az öt fiúval van gondja valami okból, eddig nem tudta őket kiiktatni, és engem kedvelnek, majd csapdába ejtem és megölöm őket, persze, teljesen logikus, hogy meg fogom ezeket tenni.
-Miért? Meg fog zsarolni valamivel esetleg? - nevettem fel.
-Most, hogy megemlítetted, valóban így van! - hátrált kicsit a ketrecemtől és valamit kattintott.
Pontosabban felkapcsolta a villanyt. Eddig lila dunsztom sem volt mi lehet az a nagy sötétség előttünk. Most megtudhattam. Egy hatalmas üvegablak helyezkedett el ott, ami mögött a két barátnőm lógott a kezüknél fogva egy kötélen, kapálóztak lábaikkal hátha tudnak szabadulni, persze nem nagy sikerrel.
Szemeim kikerekedtek. Egy éve, hogy láttam őket, de most meg így kell újra szembe kerülnöm velük. Egyszerűen borzalmas, nem hittem volna, hogy ilyen fognivalót talál rajtam, de most sikerült. Szinte döntésképtelenné tett. Ha ott hagyom őket, akkor meghalnak, és ők sokkal fontosabbak voltak számomra, mint az az öt fiú, akikkel egyszer csak összefutottam.
Támadt egy ötletem, így mindenkit megmenthetek, majdnem mindenkit....
-Ennyire mélyre süllyedtél volna? Tudod ez egy nagyon szánalomra méltó dolog, megszégyeníti a vadászokat is.. - vágtam a fejéhez.
-Tudod te is jó, hogy nem akármilyen vadász vagyok. Akkor szerinted a hülye kis szövetséghez tartoznék?
-Ha ép eszed volna, akkor igen. Ha a nagy erő hatalmában lennék, akkor a helyedben jobbra fordítanád, de nem az én életem, saját magánügyed. Akkor sem látom értelmét, hogy miért ilyen kis szövetségbeli vezetőnek a segítségét kéred, mint az enyém?!
-Több vagy annál, mint aminek hiszed magad, Lisa! Befolyással bírsz, de nem mondok semmi részletet erről. A válaszodat várom!
-Tudod, hogy igen!
Elégedetten kuncogott, amitől még a szőr is felállt a hátamon. Nem is mertem rá gondolni mit tervezhet. De aztán kiment, se szó, se beszéd elment, a fény kialudt, immár nem láthattam barátnőimet. Ha szerencsém van, akkor időben tudom véghez vinni a tervem és a sorsom.
Az ollót sikerült kihúznom a helyéről, ezzel szabad utat nyitva a lábamnak és a kezemnek, miután elvágtam azokat. Könnyebb dolgom volt, mint sejthettem.
A rácsokon keresztül elvágtam Patty, meg Roland kötelét is és már csak az ajtót kellett kinyitnunk.
-Hé, Lisa! Hogy fogunk mi innen kijutni? És a legfontosabb kérdés, ha kijutunk, hogy nyerhetnénk? - pillantottam meg a halovány fényben Patty aggódó tekintetét.
Vállat vontam.
-Lesz ami lesz! - kacsintottam rá.
Patty hajcsatjával kiszabadítottuk magunkat és az ajtóhoz lopakodtunk, lassan nyitottuk ki, hangosabban nyikorgott az, mintha gyorsabban tettük volna meg.
Szerencsétlenségünkre két felé ment az út.
-Tehát ketté kell válnunk - sóhajtotta a fiú.
-Ti mentek jobbra, én balra! - mutogattam az irányokat és elindultam az enyém felé.
-Héj, biztos? - fogta meg remegő kezekkel az enyémet Patty.
-Tudtok magatokra vigyázni, mindketten elég erősek vagytok. Ha a srác kicsit furán is, akkoris a dumájával és bájos mosolyával lehengerli őket - mosolyodtam el.
Bólintottak, a srác meg erősen helyeselt és vigyorgott, min a tejbetök.
Nem tartottam tovább fel egyikünket sem, vonultam is az említett bal irányba. Sötét folyosó vezetett oda, a végén egy ajtóval. Itt már szőnyeg borított mindent, pár tájkép helyezkedett el a falon, a kis ajtón betérve egy olyan szobába jutottam, ahol csak középen világított a fény, ami egymutatós fegyveren csillant meg. Apró helység, ami egy fegyvert rejt, érdekes. Valahogy vonzott, egy bizonyos energiát éreztem, ami belőle áramlott, meg akartam érinteni. Megráztam a fejem, nem akarom én ezt, valami azt súgta nem jól cselekednék, ha elvenném. De nem volt más, amivel védhettem volna magam. Egyetlen lehetőségem volt, ilyen az út során nem nyílik több, biztos lehettem benne.
Közelebb mentem hozzá, mágnesességet éreztem, egyszerre taszított és vonzott, mikor melyik érzés fogott el az iránt.
Kezemet kinyújtottam felé, furcsa volt, de megcsapott a szél, pedig semmitől nem érhetett volna ilyen, de
mégis megtörtént. Ujjaimat finoman helyeztem rá, mire megremegett a lábam alatt a föld, innen hallottam, ahogy az égből villámok sújtanak le, biztos közel voltak, túl közel.
Nem foglalkoztam vele, inkább siettem tovább, tudtam, hogy erre lesznek a barátnőim, addig kell cselekednem, amég nem találom szemben magam vele. Lépteimet szaporábban vettem, a következő szobában ismerős személyekre bukkantam. Először csak Louis feje tűnt fel, aztán szépen lassan a többi háromé. Niall hatalmas vigyorral fogadott, ő vett elsőnek észre. Már ölelt is volna meg, de eltaszítottam magamtól.
-Niall, nem érünk rá holmi érzelgősségre! Gyertek, megkeresni Zoét és Suziet, utána velük együtt tűnjetek el innen!!! - közöltem velük. Mielőtt valamelyikük megszólalhatott volna, ezt mondtam: -Csak tegyétek amit mondtam, nincs idő magyarázkodnom!!
Látták, hogy komoly a dolog, ezért együttműködtek velem. Végig próbáltam elrejteni minden érzelmemet, nem akartam belegondolni a felmerülő problémákba. Csak egy cél hajtott, hogy megmentsek mindenkit.
A következő szoba valóban az üvegfal mögötti helység volt, ahol Sue, meg Zoo lógott. Zayn azonnal felugrott értük és kiszedte őket a kötél közül. Karjaikon egy véres körív díszelgett, aminek feltételezésem szerint sokáig meglesz a nyoma.
-Uristen, Lisa, de rég láttalak!!! - ugrott a nyakamba mindkettejük és könnyeik patakokban hullottak.
Megöleltem őket, szorosan szorítottam magamhoz, ezt a pillanatot sosem akartam elfeledni. Még ha tudom is, hogy itt a vég, ennek meg kell adni az idejét. Az én szemeimet is csípni kezdték a könnycseppek, de erősnek mutatkoztam, de belülről összetörtem. Lábaim remegtek, nem tudtam még azt sem, hogy ezután mit cselekszek majd.
-Ti gyorsan menjetek innen!!! Srácok, vigyétek ki a lányokat épségben, különben visszajövök a síromból és titeket foglak kísérteni!! - fenyegettem őket.
-Mi az, hogy visszajössz a sírodból??! - esett le az álluk.
-MENJETEK!!!! - kiáltottam rájuk.
Talán fontolgatták magukban, hogy maradnak mellettem, de mivel majd leharaptam a fejüket, inkább kirohantak a hátsó kijáraton. Jöhettem volna én is, de még volt egy elintézni valóm.
Csak álltam a hatalmas tükörszobában, nézegettem a plafont, föntebb egy kis rész húzódott, korláttal, ahol ide le lehetett jönni. Behunytam a szemeim, már hallottam is a lépteket, pont erre számítottam. Ujjaimat erősen a fegyverre fontam és vártam. Belül teljesen üressé váltam, könnyeim felszívódtak, lélegzetem lelassult.
-Tudod Lisa, annyi emberrel, meg vadásszal találkoztam, sokat közölük megöltem. Mind féltek tőlem, szívük vad ütemet diktált. Aminek ritmusára még táncolni is tudtam volna, de amikor érzem a te szívverésed, akkor lassú és nyugodt hangulatra lelek, mint egy lassú szám. Nem félsz tőlem, nem félsz a "haláltól"! - hangsúlyozta ki az utolsó szót.
Nem szóltam semmit, szemeimet még mindig erősen összepréseltem, nem akartam kinyitni, megszólalni sem. Ilyen csöndes életemben nem voltam még szívesen. Orrnyílásaim kitágultak, megéreztem egy illatot, menta. Olyan ismerős volt.
-Azt hitted túl járhatsz az eszemen, de nem! Ha négyet sikerült is megmentened, elérem, hogy őket te már a saját kezeddel öld meg. Legalább egyet sikerül csapdába csalnom, ha most nem is te ölöd meg, legalább végignézheted - nevetett fel ördögien, majd krákogni kezdett, nem igazán örvendhetett egészségnek ilyen köhögéssel, de erős volt még így is. Azt nem is említve, hogy az energia vonalon vagyunk, amit bármelyik pillanatban feléleszthet, de előbb teszem meg én és megölöm.
A fegyvert magam elé tartottam, két kezemmel fogtam, bizsergést éreztem, áram járta végig a testem. Szemeim kinyitottam, most már teljesen más voltam, sőt ez nem is én voltam, mintha valaki teljesen más lett volna a testemben. Erősnek éreztem magam, nemcsak a fegyvertől, az csak segítette felszínre hozni. Valójában ez az enyém volt, rég a gazdáját kereshette, a vadász tudhatta ezt, utalt is rá, hogy több vagyok. Nos, igaza volt.
Valami varázsszöveget mormoltam el, nem önmagam voltam, én ilyeneket nem is tudok. A föld megremegett, majd a lábam közt egy vonalban csík húzódott végig, villogó erőforrás lüktetett benne. Ekkor döbbentem rá, hogy felélesztettem a vonalat. Már az az energia áramlott bennem.
A vadászra néztem, az arcán meglepődöttség települt le, nem érthette mi történik, majd tekintete a fegyverre esett és kétségbeesettségében segítségért ordított.
Vagy százan özönlöttek be, mindenféle fegyvert forgattak a kezükbe és rám fájt a foguk. Elmosolyodtam, majd ellendültem a talajtól, egyenesen fel a korlátra, a vadászhoz, aki már útnak eredt, menekült, gondolom Harryhez, így úthoz vezet, könnyebb, mint gondoltam. Egyszerre öten ugrottak rám, de annyira sokat képzeltek, azonnal halottan feküdtek a földön. Ezennel a csatának vége, én nyertem...nem egészen...
Ahogy a vadász menekülését néztem, szánalom fogott el, nevetséges volt figyelni, a szerencsétlen menti az életét. Ilyen érzés volt az áldozatainak is, most megtapasztalhatja.
Egy nagy szobába léptünk, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy ez a hely.
Ökölbe szorítottam a másik kezem, áramlott bennem az erő, az az energia, az energiavonallal körülzárt hely még többet adott. Valóban, ha a vadász éleszti fel előbb, akkor nekünk mind egy szálig végünk.
Az ágyhoz ment, Harry teste feküdt ott, amiben alig volt élet.
-Ha megölsz, ő is meghal! - ordítozta.
-Valóban? Előbb meghalsz, utána meglátjuk! - mondtam utószóként.
Leráztam az utolsó kis csüngő támadómat is és magunkra zártam az ajtót. Lehetőségük sem nyílhatott, hogy megzavarjanak. Immár egyedül vívhattam csatámat.
A férfit egyszerűen ellöktem Harry teste mellől, majd a földön landolt, de gyorsan talpra állt. És egy erőhullámmal a falnak lökött, úgy éreztem, hogy eltört valamim, de pár pillanat múlva nem éreztem már semmit. Rátámadtam a férfire, a fegyverrel a padlóra kényszerítettem, mire kilökte a kezemből azt az eszközt, így egymáson tovább viaskodtunk. Mikor ő került felülre, nem számított cselekedetre került sor tőle. Egy kést vett elő, egyenesen belém szúrta.
Köpni nyelni nem tudtam, az oldalamra fordultam, fájdalmasan felnyögtem. A vadász leszállt rólam és elégedett mosolygott.
Ekkora fájdalmat sosem éreztem, ahogy a húsomba vájt az éles kés, alig tudtam levegőt venni. Nem hagyhattam annyiba. Nem messze volt tőlem a fegyverem. Az összes erőmet összeszedve nyújtózkodtam hozzá és amint elértem az az energia eleget adott, ahhoz, hogy felálljak és szó szerint hátba szúrjam a nevetgélő vadászt. Teljesen átszúrtam rajta, amitől rögtön a földön landolt.
Harry ágyába kapaszkodtam, hogy megtartsam magam, amennyire bírtam. A fegyver kihullott a kezemből, halk csörömpöléssel ért földet. Eltűnt a világító erő, már csak egy sima tárgyként feküdt ott.
Tovább küszködtem, csak Harry arcát bámultam, amin a gyönyörű szemei lassan nyílottak ki és rögtön rám kapta azt. Tisztába volt az eddig történtekkel, hogy hogyan került ide. Rögtön felült az ágyon és elkapta a testem, ami majdnem összecsuklott.
-Jesszus, mi történt??? - egy kis szünetet tartott, a válaszomra várt, de nem tudtam kinyögni semmit -  Minden rendben lesz, Lisa!!! - ölelt szorosan magához.
Nem hittem benne, többé nem lesz semmi sem rendben, mindketten tudhattuk mi fog történni.
Harry felkelt az ágyból és engem tartott egész testével. Majd kicsit eltávolodott és megnézte a rajtam ékeskedő véres lyuk vészességét, felszisszent.
-Megoldjuk, együtt leszünk! - s ezzel beleharapott a csuklójába, majd a számhoz emelte véres csuklóját.
Elfordítottam az arcom, így nem került semennyi a számba. Értetlen tekintetével találkoztam.
-Miért, Lisa, miért teszed ezt velem?? - kiabált velem kétségbeesetten, közben könnyeivel küzdött.
-Egész....egész életemben...ez ellen harcoltam... - nagyokat lihegtem, nem bírtam tovább talpon maradni - ...én vadász vagyok....sosem....sosem leszek vámpír!!!
Nem akartam, hogy tönkre tegye az életem, ha átváltoztatna, akkor örök kárhozatra ítélne. Szerettem őt, óh, mennyire szerettem én, de így nem érte volna meg. Sosem leszek vámpír!
Felemelt a karjaiba, kissé kómás voltam már, éreztem, hogy közel a vég. Ezt akartam, így lesz a legjobb.
Már arra eszméltem fel, hogy kivitt az épületből és a hajnal gyönyörű fényével találkozhattam. Egy kis réthez vitt, ott letett a földre. Hatalmasat nyögtem, egyre jobban fájt a benne elhelyezkedő kés, Harry tudta, ha kiveszi, azonnal meghalok.
A fű kissé vizes volt és hideg, ahogy érzékeny bőrömhöz ért, libabőrös lettem tőle.
Harry tornyosult felém, szemei könnyben úsztak, világító zöld írisze homályosabb volt. Arca szomorúbb, mint bármikor.
-Emlékszel mikor mondtam este, hogy most már itt leszel velem? - zokogott.
Aprót bólintottam.
-Hát én tovább gondoltam - nevetett fájdalmasan - Szeretlek! Örökké szeretni foglak!
A síró fiú a mellkasomra hajtotta a fejét, nagyot nyeltem. Remegő kezeimet megemeltem és fürtjei közé helyeztem, kicsit megsimogattam, majd a késre csúsztattam ujjaim. Vártam Harryre, aki lassan emelte fel fejét, biccentettem neki, hogy kész vagyok már. Kezei az enyémhez értek, tenyere még a szokásosnál is hidegebb volt. Immár mindkettőnk keze a kés nyelénél volt.
-3....2....1...Nagyon szeretlek!!! - nyomott egy csókot a számra és ezzel együtt kihúzta az éles tárgyat belőlem.
-Én is! - suttogtam.
Már kezdett homályosodni minden, alig láttam valamit, de még arra felfigyeltem, hogy Harry felemeli azt a kést egyenesen a szívéhez teszi és magába szúrja. Egy pici nyögés hagyja el tökéletes ajkait, újabb könnycseppek hagyják el szemeit. Legszívesebben kiáltottam volna teljes hangerőn, hogy ne tegye, vagy jól lecsaptam volna, de ekkor már nem tehettem semmit.
Nem éreztem semmit többé. Se fájdalmat, se illatot, se egyebet...